A párt szerint „bomlasztó tevékenységet” folytatott Székelyudvarhely polgármestere.
Nem kell túlságosan érteni a politikához annak megállapítására, hogy eléggé szokatlan húzás egy párt részéről kizárni egy olyan politikust, akivel egyszer már sikerült polgármester-választást nyerni. A Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöksége viszont szerdán egy nyárádszeredai ülésen testületileg úgy döntött, hogy kirúgja a pártból Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármestert.
Az ok röviden: bomlasztó tevékenység. Bővebben hadd idézzük Mezei János pártelnököt:
„A legszigorúbb szankció alkalmazásának célja a pártban gerjesztett feszültség, uszítás, bomlasztás megszüntetése volt. Az elmúlt időszakban eltanácsolt párttagoknak ugyanis nem az volt a szándékuk, hogy megőrizzék szervezetünk egységét, hanem külső erők hatására ennek bomlasztásán tevékenykedtek. Most végre lezárjuk a Biró Zsolt által előidézett széthúzást, rendet rakunk és dolgozunk tovább!”
Az elnökség arról is döntött, hogy kizárja a pártból Rákossy Botond Józsefet is, aki a Hargita megyei szervezet elnöki tisztségét töltötte be. Közleményük szerint a megyei elnök visszahívását a Hargita megyei küldöttek kezdeményezték.
Nem tudhatjuk, mit ért az MPP bomlasztó tevékenység alatt, de az tény, hogy idén júliusban Gálfi Árpád feljelentette az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) a polgármesteri hivatal nyolc alkalmazottját, az alpolgármestert és három helyi vállalkozást egy aggályosnak talált közbeszerzési ügyben. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) ez annyira nem tetszett, hogy sürgősen leváltották Gálfit az alakulat városi szervezetének az éléről, sőt, fegyelmi vizsgálatot is indítottak ellene. Ennek lehet az egyik következménye, hogy most kizárták a pártból.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?