// 2024. október 4., péntek // Ferenc
DNA

Kiugrott az ablakon a DNA egyik ügyésze Temesváron

Bement dolgozni. Aztán...

Öngyilkosságot követett el pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) temesvári kirendeltségének korábbi vezetője, Schiffbeck Tamás: az ügyész kiugrott a hatodik emeletről.

A Temes megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 48 éves férfi reggel bement munkahelyére, a DNA-hoz, és fölment az irodájába. Aztán kinyitotta az ablakot, és kivetette magát. Kollégái, akikkel öngyilkossága előtt szóba elegyedett, azt mondják: viselkedése alapján semmi sem utalt arra, mire készül.

Schiffbeck Tamás 2015-ig állt a korrupcióellenes ügyészség temesvári kirendeltségének élén.

Az eset már csak azért is hátborzongató, mert kísértetiesen hasonlít egy 2002-es esetre, amikor egy fiatal ügyész, Cristian Panait ugyanígy halt meg Bukarestben.

Panait a korrupcióellenes ügyészségen dolgozott, és egy nagyváradi ügyész, Alexandru Lele ügyében nyomozott, akit korrupcióval gyanúsítottak meg, miután elrendelte az akkori szociáldemokrata Bihar megyei prefektus fiának, Adrian Tărăunak a letartóztatását. Tărăut később szabadlábra helyezték, és az Egyesült Államokba szökött, Lele szerint pedig Adrian Năstase akkori miniszterelnök közbenjárására engedték ki az őrizetből.

Az ellene indult eljárás során mindvégig ártatlanságát hangoztatta. Az ügyében nyomozó Cristian Panait is erre a megállapodásra jutott, és 2002 áprilisában a nyomozás lezárását javasolta, ám felettese ezt felülbírálta.

Kilenc nappal később Panaitot holtan találták az utcán a háza előtt – a hivatalos verzió szerint kiugrott a lakása ablakán. 

Az esetet Tudor Giurgiu is megfilmesítette: a Miért én? című film nagy sikert aratott.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro