// 2024. október 2., szerda // Petra
Terrorista

Kiszabadult a börtönből La Tigresa

Az ETA baszk terrorszervezet 52 éves volt tagját eredetileg kétezer év börtönre ítélték.

Több mint 23 év után, kedden elhagyhatta a börtönt a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet egyik leghírhedtebb tagja, a La Tigresa néven ismert Idoia López Riano. A most 52 éves asszonyt eredetileg 2000 éves börtönbüntetésre ítélték 23 ember életének kioltásáért.
 
José Luis Rodríguez Zapatero szocialista kormányfő 2010-ben lehetővé tette a büntetések csökkentését azoknál a bandatagoknál, akik bűnbánatot tanúsítanak, elhatárolódnak a terrorszervezettől, és bocsánatot kérnek az áldozatok hozzátartozóitól. La Tigresa, a spanyol igazságszolgáltatásnak eljuttatott levelében úgy fogalmazott, hogy 
 
hiba volt annak idején belépnie a terrorszervezetbe.

A nő 18 éves volt, amikor csatlakozott az ETA-hoz, eleinte bojkottokban, szabotázs akciókban vett részt, majd belépett az úgynevezett Madrid-kommandóba, amely abban az időben az egyik legaktívabb erőszakos sejtje volt a szervezetnek.
 
Bombamerényletük 1986. július 14-én Madridban 12 csendőr életét oltotta ki, majd még abban az évben támadást kíséreltek meg a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke, Antonio Hernández Gil ellen. La Tigresa 1986-ban Algériába menekült, majd öt év után visszatért, és az úgynevezett Ekaitz-kommandó tagjaként barcelonai, valenciai, alicantei és murciai támadásokban vett részt.
 
1994-ben fogták el Franciaországban, ahonnan 2001-ben adták ki Spanyolországnak. A spanyol sajtóban megjelent értékelés szerint 
 
La Tigresa minden egyes, általa kioltott életért egy évet ült börtönben.

Az ETA 1959-ben jött létre. A Baszkföld és Navarra függetlenségéért harcoló terrorszervezet 2011-ben jelentette be, hogy felhagy a fegyveres küzdelemmel. Idén áprilisban pedig átadta 12 titkos fegyverraktárának listáját a francia hatóságoknak.
 
Az évtizedek alatt a hivatalos adatok szerint a baszk terroristák által elkövetett merényletekben 829 ember halt meg. Franciaország, főleg a spanyol határ környéke, ahol a baszkok lakta terület keleti része is fekszik, hagyományosan az ETA hátországa volt.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro