// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Kisodorta székéből az árvíz a fő vízügyest

// HIRDETÉS

Mert vakációzott, miközben az ország déli részét elöntötte az árvíz. Nem úszta meg szárazon Ponta haragját.

Lemondott szerda este a román vízgazdálkodási hivatal (ANAR) vezérigazgatója - írja a maszol.ro hírportál. Vasile Pintiliét még a nap folyamán le akarta váltani a kormányfő, az igazgaztó végül ezt nem várta meg.

A Mediafax értesülései szerint Victor Pontát az húzta fel, hogy a vezérigazgató szabadságra ment, miközben már hét megyében harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, szerdára két ember is meghalt az áradások miatt, kisiklott egy vonat, és óriási az árvízkár. A kormányfő ezért Pintilie leváltását kérte Korodi Attila környezetvédelmi minisztertől.

A vezérigazgató azzal védekezett, hogy szabadságra ment ugyan, de telefonon koordinálta az árvízsújtott területeken zajló mentési akciókat. Érvei nem győzték meg a miniszterelnököt, ezért Pintilie önként távozott a hivatal éléről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek
Székelyhon

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek

Adományokat gyűjtenek egy ötgyerekes családnak, akinek karácsony másodnapján leégett az otthona a Görgényszentimre községbeli Kásvavölgyben.

// még több főtér.ro