Visszavonnak egy cikkelyt a vitatott igazságügyi jogszabályból.
Engedett a bírák és ügyészek nyomásának, és a vitatott kormányrendelet 54-es cikkelyének visszavonását ígérte Tudorel Toader igazságügyi miniszter miután Viorica Dăncilă kormányfővel közösen konzultált a harmadik hatalmi ág képviselőivel.
A hétvégén több városban több ezer személyt rántott az utcára az, hogy a kormány ismét úgy módosította volna az igazságszolgáltatás működését, hogy nem kérdezte meg az érintetteket, és figyelmen kívül hagyta volna a brüsszeli javaslatokat. De valószínűleg nem ez győzte meg Toaderéket arról, hogy rossz útra tévedtek, hanem az, hogy országszerte részleges munkabeszüntetést jelentettek be az ügyészek.
A konzultáción nem vett részt minden szakmai szervezet arra hivatkozva, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nem alku tárgya, és inkább a rendelet kiadása előtt, nem pedig hatályba lépése után kellett volna egyeztetni a szakma képviselőivel, ennek ellenére
amely lehetővé tette volna, hogy egy bíró főügyészi tisztséget foglaljon el. Ez az ügyészi és a bírói pálya összemosásával ért volna fel.
Ezzel azonban az igazságügyi reform úthengere tovább haladhat, mindössze a legvitatottabb pontról mondott le a kormány. A többi kifogásolt rendelkezés visszavonására a tárcavezető nem tett ígéretet, arra viszont igen, hogy ezentúl a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot (CSM) is tájékoztatja az igazságügyi törvényeket módosító jogszabály-tervezetekről, öt nappal az elfogadásuk előtt.
ellen a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) karszalaggal és részleges munkabeszüntetéssel tiltakozott – pontosabban tiltakozást helyezett kilátásba – csatlakozva a kolozsvári törvényszékhez, valamint a bukaresti második kerületi, a dési, kolozsvári, târgoviștei és szamosújvári bíróság dolgozóihoz, illetve tucatnyi vidéki ügyészséghez.
Az ügyészek nem csak a most visszavont cikkelyt kifogásolták, hanem többek között azt is, hogy az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészséget hoznak létre.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.