Ha már többek között az ő balféksége miatt is a bezárásukról döntöttek.
Fellélegezhet Nicolae Robu temesvári polgármester, vele együtt pedig mindazok, akik számára kiheverhetetlen traumát jelentene, ha este 11-kor bezárnának a vendéglátóhelyek: az elöljárónak sikerült kiverekednie, hogy visszavonják az erről szóló döntést.
Mint megírtuk, az éjfél előtti zárásról a megyei katasztrófavédelmi operatív törzs döntött a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésének céljával.
Igen ám, de Robu polgármester utólag tudta meg, hogy erre nem is lett volna szükség.
Állítása szerint ugyanis neki azt mondták, hogy az országos operatív törzs szombat délutáni döntése a 11 órai zárásról az egész ország területére érvényes, és csak utólag tudta meg, hogy erről szó sincs, Bukarest mellett csupán hét, a járvány által fokozottan sújtott megyét érint.
Ezért aztán addig izmozott, amíg vasárnap estére sikerült összehívatnia a megyei operatív törzs rendkívüli ülését, és visszavonatta a 11 órai zárásról szóló rendeletet.
Ugyanakkor a Bánság fővárosában továbbra sem túl vidám a helyzet: nem csupán a zárt nyilvános terekben, hanem az utcán is szájmaszkot kell viselni, többek között a piacokon, a vásárokban, az ócskapiacon, a villamos- és buszmegállókban, az idegenforgalmi látványosságok külső terein, valamint a sétányokon – kivéve a belvárost.
Szép siker és nagy győzelem volt, annyi szent.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.

Felborult egy autóbusz egy Kolozs megyei település közelében. Innovatív, virtuális valóságot terapeutikus céllal használó kezelést vezettek be egy romániai kórházban.