Ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot vagy az 5 ezer főt, alkalmazni kell a kisebbség nyelvét beszélő személyzetet.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egészségügyi reformról szóló jogszabályt, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket. A törvény azokon a településeken lép érvénybe, ahol a kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5 ezer főt.
Azáltal vált lehetővé a törvény kihirdetése, hogy az alkotmánybíróság megállapította, nem ütközik Románia alkotmányával. Három párt – a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt – ugyanis megtámadta a törvényt az alkotmánybíróságon, arra hivatkozva, hogy az „akadályozná az érintett intézmények tevékenységét, ugyanakkor többletköltséget róna a helyi hatóságokra a finanszírozási forrás megjelölése nélkül”, illetve hogy olyan előírásokat tartalmaz, amelyek áthágják a törvény előtti egyenlőség és diszkriminációmentesség elvét.
Az alkotmánybíróság elutasította a három alakulat által benyújtott kifogást.
A 2006/95-ös, illetve a szociális ellátást szabályozó, 2011/292-es törvényt kiegészítő jogszabályt április 11-én fogadta el a képviselőház döntéshozó kamaraként. A tervezetet az RMDSZ 13 képviselője és szenátora nyújtotta be azt követően, hogy a kolozsvári sürgősségi gyerekkórházban egy orvos megalázott egy háromszéki diáklányt és családját, mivel azok nem beszéltek jól románul.
A Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért (Advocacy Group for Freedom of Identity – AGFI) korábbi elemzése szerint a módosítás nem keletkeztet új nyelvi jogokat: nem a magyar nyelv használata válik kötelezővé, a módosítások mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
További hírek: felmosatták a saját vérét a padlóról a rendőrök egy férfival, akit megharapott egy kutya. Az Egyesült Államokban elítélték a román állampolgár Thomasz Szabót, aki évekig hamis bombariadókkal szórakozott.

… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.