A szakminiszterrel ellentétben azt állítják: a fafeldolgozónak van építési engedélye.
Törvényesen kért és kapott építkezési engedélyt a Holzindustrie Schweighofer rétyi üzeme számára – jelentette ki a Krónikának Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal vezetője azt követően, hogy Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter szerdán az Europa FM rádiónak azt nyilatkozta, úgy tudja, hogy az osztrák vállalat nem kapta meg a dokumentumot. „Még egy lakóházat sem lehet megépíteni engedély nélkül, nem gondolhatja senki, hogy egy 150 millió eurós beruházásnak nekifognak jóváhagyások nélkül” – fejtette ki az igazgató, aki szerint a 220-as iktatószámú jóváhagyást 2013. december 24-én állították ki.
Neagu hozzátette, az ügyészség megalapozatlannak találta és visszautasította a civil szervezetek keresetét, amelyben a Kovászna Megyei Tanácsot és a környezetvédelmi hivatalt épp az építkezési engedély kiállítása miatt idézték volna bíróság elé. Az igazgató hangsúlyozta, a környezetvédelmi hivatal megyei kirendeltsége többoldalas tájékoztatást küldött a minisztériumnak a témában, és nem terveznek ellenőrzést sem, mert semmi okuk rá.
A környezetvédelmi miniszter vizsgálatot rendelt el az osztrák Schweighofer vállalat rétyi üzeménél, amelyet a tárcavezető szerint úgy építettek meg, hogy nem rendelkezett építési engedéllyel. Graţiela Gavrilescu miniszter bejelentette, hogy az országos környezetvédelmi őrség és a minisztérium ellenőrző testülete vizsgálatot kezd a héten az üzemben.
A Holzindustrie Schweighofer egyébként több hónapos késéssel kedden közölte, hogy a rétyi gyára elkezdte működését. Az üzem 150 millió eurós beruházás nyomán jött létre, 650 munkahelyet létesít, és a vállalat állítása szerint a régióban közvetett módon további kétezer állás teremt. Gavrilescu elmondta, a minisztérium ellenőrző testülete az osztrák vállalat másik két romániai üzemében, az erdélyi Szászsebesen és a moldvai Rădăuţi-ban működő gyárakban is ellenőrzést hajtott végre. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a feldolgozott fát törvénytelenül vágták ki, és időközben csődbe ment fantomcégektől vásárolták.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.
A Sanitas pedig pénteken felfüggesztette az általános sztrájkot az egészségügyben, de bármikor újrakezdhetik.