// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Kiadta emberjogi jelentését a kínai kormány

// HIRDETÉS

Ne kattintsanak, a szólásszabadságot nem említik benne.

Kína gazdasági fejlődésének modelljét ellentmondásos jelenségek kísérik, jelentősek a város és a vidék közötti különbségek, egyensúlytalanság mutatkozik a jövedelemelosztásban és problémákkal terhelt az időskorúak ellátása - többek között ezeket állapítja meg az a kedden kiadott jelentés, amely a kínai kormány második országos emberjogi akciótervének (2012-2015) teljesítéséről szól.

A jelentésben kiemelt területek rávilágítanak arra is, hogy a világ legnépesebb fejlődő országában, a csaknem 1,4 milliárd lakosú Kínában a Nyugaton megszokottól 

merőben eltérő szempontok szerint és fogalmi alapokon vizsgálják az emberi jogok érvényesülését.

A dokumentum megállapítja, hogy a 2015 végéig kitűzött célok alapvetően teljesültek, de az eredmények mellett felsorolják például, hogy a lakosság életkörülményeit befolyásoló tényezők, így az oktatás, az egészségügyi ellátás vagy az élelmiszer- és gyógyszerbiztonság, valamint a környezet védelme területén továbbra is hiányosságok tapasztalhatók.

"Hosszú még az út Kínában az emberi jogok védelmének magas szintű megvalósításáig, sok erőfeszítésre van még szükség" - állapítja meg a terjedelmes kormányzati beszámoló.

Összeállítói kitérnek rá, hogy a 2012 és 2015 közötti időszakban, éves átlagban 7,4 százalékos volt az országban a gazdasági növekedés. Ezzel egy időben az egy főre jutó jövedelem a városi lakosság esetében 7,5 százalékkal, míg vidéken 9,2 százalékkal nőtt évente. 

A szegénységből összesen 66,6 millió ember került ki.

Külön fejezet foglalkozik a kormányzati tevékenység átláthatóságának helyzetével, a tájékoztatás, a véleménynyilvánítás és az ellenőrzés területén - jórészt az internet segítségével - elért, pozitívnak értékelt változásokkal.

Az igazságügyi reform tárgyalásánál eredményként említik annak az elvnek az érvényesítését, hogy immár a bűnösség bizonyításáig a gyanúsítottat ártatlanként kell kezelni. Felidézik, hogy számos korábbi téves, esetenként végzetes bírói döntést felülbíráltak, 2013 decemberétől pedig megszüntették a munkával történő átnevelés korábban sokat bírált intézményét.

A kínai büntető törvénykönyv tavalyi módosításával 9 féle bűncselekményt töröltek a halálbüntetéssel büntethetők közül, ezzel 46-ra csökkent a legsúlyosabb ítélettel sújtható bűncselekmények típusa.

A vallásszabadság biztosításával foglalkozó részben 

a dokumentum példaként megemlíti, hogy Tibetben 200 millió jüant (30,5 millió dollár) fordítottak vallási létesítmények felújítására, bővítésére. Másutt 15 millió jüant költöttek mecsetek és történelmi vallási emlékhelyek megőrzésére. Az egyházközösségekben dolgozókat bevonták a társadalombiztosítás rendszerébe, túlnyomó részük már rendelkezik egészségügyi és nyugdíjbiztosítással.

A jelentés megállapítja, hogy 2012-től az iskolai rendszer különböző szintjein oktatják a személyiségi jogok, a gazdasági jogok és az oktatáshoz való jog részleteit. Az ezekkel, illetve a polgárokat megillető egyéb törvény adta jogokkal kapcsolatos információkat valamennyi korosztály számára a nekik megfelelő szinteken tartalmazzák a tankönyvek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.