// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
börtön

Ki kell üríteni egy börtönt, mert félő, hogy rádől az elítéltekre

A jászvásári intézmény egyik szárnya életveszélyessé vált.

Ki kell üríteni a jászvárási börtön A szárnyát, mivel az épület annyira rossz állapotban van, hogy bármikor ráomolhat az ott fogva tartott elítéltekre – közölte szerdán az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeti Szövetsége.

Az érdekvédők szerint a börtönigazgatóság még múlt héten döntött úgy, hogy a helyzet súlyosságára való tekintettel kiüríti a 450 elítéltnek ideiglenes otthonul szolgáló épülettömböt, amelyet 2017 elején a földrengés esetén legveszélyeztetettebb épületek kategóriájába soroltak.

A szakszervezet felrója az igazságügy-minisztériumnak, hogy bár tud az épület állapotáról, nem vette föl a felújítandó börtönök listájára. A felújítás mintegy hétmillió euróba kerülne, az átépítés pedig oly módon, hogy minden rabra 4 négyzetméter jusson, és 250 fogvatartott befogadására váljék alkalmassá, 4,5 millióba.

A szakszervezet emlékeztet, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a börtönkörülmények javítását kérte Romániától, és Tudorel Toader igazságügy-miniszter lemondását követeli, amiért azt csökkentette az erre szánt pénzeket.
 
Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro