// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Ki hitte volna? Idén is izmosabb a román hadsereg, mint a magyar!

// HIRDETÉS

Legalábbis a listák és számok szintjén.

A mioritikus arénában jó ideje folyik a politikai csatározás, kormányok mennek, kormányok jönnek, az ember azt gondolná, mi a fene tud ilyen káoszban fejlődni.

És mégis, vannak csodák. Ilyen például az is, hogy a román hadsereg erősebb lett, legalábbis az idei Global Firepower felmérés szerint.

Tavaly a mioritikus haza az előkelőnek nem mondható 40. helyet foglalta el a világ legerősebb hadseregeinek rangsorában. A hírekben persze azt is bemondták, afféle vigaszként, hogy nyugi, mert Magyarország hadserege csak az 55. helyen áll.

Nos, idén Romániának sikerült felküzdenie magát a 39. helyre. És idén is nyugodtan hátradőlhet minden mioritikus hazafi, mert bár Magyarország is lépett előre egyet (54. hely), a különbség változatlan.

Kicsit utánanéztünk, mi az, ami változott. Ami a bakák számát illeti, tavaly is, idén is 70 000 aktív katonáról beszélnek, és további 50 000 tartalékosról. Ami a tankokat illeti, itt valóban van fejlődés: a tavalyi 700-ról idén 943-ra nőtt a tankok száma. A harckocsik száma viszont csökkent, 1400-ról 1369-re. A légierő tavaly összesen 140 gépezettel dicsekedhetett, idén eggyel többel. Ez is gyarapodás. Szegény haditengerészet a család fekete báránya. Annak ellenére, ugye, hogy Románia stratégiai fontosságú kijárással rendelkezik a Fekete-tengerre. Továbbra is három fregatt, négy korvett és 3 járőrhajó ring a román vizeken. És tudjuk, egy részük bizony eléggé rozoga, igazából csak Piszkos Fred és társai vállalkoznának velük egy nagyobb utazásra.

Ha európai viszonylatban nézzük a dolgokat, picit más a helyzet. És igen, itt szorosabb a verseny Románia és Magyarország között. A mioritikus haza a 13. helyen áll Európában, Magyarország pedig a 16-on.

És ha tovább szűkítjük a kört Kelet-Európára, a két hadsereget csupán egyetlen hely választja el egymástól: Románia az ötödik, Magyarország az hetedik helyen áll.

A világ leges-legerősebb hadseregeinek szintjén unalmas egyhangúság uralkodik. A dobogós helyeket ismét az AEÁ, Oroszország és Kína foglalta el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro