// 2024. október 5., szombat // Aurél
Bevándorlás

Két új beilleszkedési központ is nyílt menedékkérők számára

A konstancai és a galaci központot helyi alapítványok hozták létre és kormányzati forrásból tartják fenn.

A Romániába érkezett menedékkérők társadalmi beilleszkedését segítő központ nyílt csütörtökön a Galacon, két nappal korábban pedig Konstancán avattak hasonló központot – közölte a helyi médiára hivatkozva az MTI.

A frissen megnyílt központokban az országban jogszerűen tartózkodó, valamilyen szintű védelmet élvező menedékkérők tanácsadásban, tájékoztatásban, és román nyelvoktatásban részesülnek, segítenek nekik munkahelyet, családorvost, vagy gyermekeik számára óvodát keresni. A központokat helyi alapítványok hozták létre, működtetésüket pedig kormányzati forrásból, az úgynevezett Menekültügyi, migrációs és beilleszkedési országos alapból finanszírozzák.

Míg tavaly kevesebb mint 70 lakója volt a Bevándorlási hivatal (IGI) galaci elhelyezési központjának,

az ide befogadott menedékkérők száma idén már meghaladta a 420-at.

Közülük 90 felnőtt és 60 gyermek iratkozott be az városban frissen megnyílt beilleszkedési központ román nyelvtanfolyamára, többségük iraki, szíriai és pakisztáni állampolgár. Az egyik galaci portál két Irakból érkezett egyetemi hallgatót is megszólaltat, akik elmondásuk szerint – a román nyelv elsajátítása után – Galacon szeretnék folytatni orvosi, illetve mérnöki tanulmányaikat.

Az idei év első felében kétezer külföldi kért menedéket Romániától, jelenleg pedig mintegy 3500 menekült élvez valamilyen szintű védelmet az országban. Legtöbben azokban a városokban laknak, amelyekben az IGI elhelyezési központjai működnek. Miután menedékjogot (és iratokat) kapnak , szabadon mozoghatnak, akár el is hagyhatják az országot.A román határrendészet regionális illetékese szerint a román-magyar határon idén megháromszorozódott a migrációs nyomás a tavalyihoz képest, az esetek többségében pedig

olyan határsértőket fognak el, akik korábban már menedéket kértek Romániától.

Azok a határsértők, akik menedéket kérnek Romániától, szabadon mozoghatnak az országban, akiknek viszont a menedékkérelmét elutasítják, illetve akik nem is igényelnek védelmet, azok illegális bevándorlókként őrizetbe kerülnek, amíg kitoloncolják őket az országból. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro