Kolozs megye – ha így halad – nehezen maradhat tartósan a sárga forgatókönyves megyék között. Friss hír, hogy mostantól lehet jelentkezni az AstraZeneca oltásra.
Az elmúlt 24 órában 3048 új koronavírus-fertőzést regisztráltak országszerte. Kereken két héttel ezelőtt volt legutóbb ilyen magas az esetszám, azóta legfeljebb alulról súroltuk a háromezret. Ez azzal áll összefüggésben, hogy ismét megnyomták a tesztelést: 26 187 RT-PCR-tesztet és 7597 antigén gyorstesztet végeztek el. A pozitivitási ráta 8,96%-on áll.
Kedd reggeltől szerda reggelig 79 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal. Három elhunyt mindössze a harmincas éveiben járt. Négy kivétellel mindannyian más betegségben is szenvedtek.
A kórházakban jelenleg 7233 fertőzöttet ápolnak, 955-en intenzív terápiás ellátásban részesülnek. Keddhez képest nőtt a súlyos betegek, de csökkent a kórházi ápoltak és az elhunytak száma is.
A lakosságarányos fertőzési ráta ismét három ezrelék fölé kúszott Máramaros megyében, ugyanakkor Temes megye is e fölött tartja magát már egy jó ideje (sokkal több tesztet végeznek, mint az országban bárhol). Kolozs megye, illetve Kolozsvár épp hogy kezdi megszokni, hogy sárga forgatókönyv szerint működhet, de a jelek szerint ez nehezen lesz tartható huzamosabb ideig. Kedden 415, szerdán 219 új esetet regisztráltak, és sokak szerint ez nem véletlen.

Időközben a hatóságok közölték: beindult az előjegyzés az AstraZeneca oltásra. Naponta 10 800 vakcinát tesznek elérhetővé az ország 180 új központjában. Jelenleg a kettes kategóriába sorolt személyek jelentkezhetnek, közülük is csak a 18 és 55 év közöttiek. Szabad időpontok február 15 és március 6 között foglalhatóak. A második, emlékeztető vakcina beadása az AstraZeneca esetében 56 nappal az első után esedékes. Jelentkezni a háziorvosnál, online vagy a 021/414.44.25-ös telefonszámon lehet.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.