// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Két hét alatt megkétszereződött a pozitív koronavírus-tesztek száma

// HIRDETÉS

Vagyis egyre jobban terjed a kór.

Négy koronavírus-tesztnek alávetett román állampolgárból egy koronavírusosnak bizonyult az elmúlt, vasárnap zárult héten, a pozitív esetek száma pedig két hét alatt megkétszereződött – ezekre a nem túl vidám számokra derült fény a stratégiai kommunikációs törzs adatai alapján.

Múlt héten összesen 221 341 tesztet végeztek, amiből 57 088 lett pozitív.

Ez 26,81 százalékos arány, vagyis azt jelenti, hogy a letesztelt személyek egynegyede koronavírusosnak bizonyult.

Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a szakemberek becslése szerint a valós, fel nem derített esetek száma az igazolt esetek nagyjából tízszerese, akkor már egészen komoly számokat kapunk.

Az előző héten még csupán a tesztek egyhatoda lett pozitív, miközben a megvizsgált minták száma csupán négyezerrel volt kevesebb.

Szintén beszédes adat, hogy két hét alatt megkétszereződött a hét nap alatt pozitívan teszteltek száma.

Vagyis míg az október 19. és 25. közötti héten 29 260 ember szervezetében mutatták ki a vírust, a november 2. és 8. közöttin már 57 088-éban, miközben a tesztek száma 203 803-ról 212 341-re nőtt, vagyis csupán négy százalékkal több.

Ami a napi tízezer körüli esetszámmal együtt már valamivel érthetőbbé teszi, miért vezetett be a kormány hétfőtől 30 napra további korlátozásokat, az éjszakai kijárási korlátozástól kezdve a kötelező utcai maszkviselésen át a zárt térben működő piacok bezárásáig és az oktatás online térbe költöztetéséig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Krónika

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro