A Partiumi Keresztény Egyetem alapítói válságmegoldásként egyes szakok megszüntetését helyezték kilátásba. Így elkerülhető az intézmény önállóságának elvesztése.
Az intézményi struktúra karcsúsításával mentenék meg az alapítók a válságba jutott Partiumi Keresztény Egyetemet. Erről Tőkés László, az alapítók tanácsának elnöke, és Szilágyi Zsolt a tanács tagja beszélt egy pénteki nagyváradi sajtótájékoztatón.
Tőkés László elmondta: a magyar állam támogatásával fenntartott nagyváradi egyetem a pénzügyi fegyelem hiánya és a rossz intézményvezetés miatt súlyos válságba jutott, ami immár az intézmény „működését és fenntarthatóságát is veszélyeztette”. Az alapítók tanácsa azonban csütörtöki ülésén válságkezelő tervet fogadott el, melyet eljuttatott a magyarországi támogatásokat kezelő Sapientia Alapítványnak. Tőkés kijelentette: a terv az intézmény önállóságának a megőrzését, de az egyetemi struktúra karcsúsítását tartalmazza.
Az alapítók tanácsa által a sajtótájékoztatón közre bocsájtott közlemény szerint tudatosan kerülték a széles nyilvánosságot, mely sokat árthat az egyetem ügyének, de a „rosszindulatú politikai és sajtóbéli támadások” miatt úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra hozzák az elmúlt hónapok válságkezelési lépéseit.
Elsőként menesztették az egyetem rektorát és gazdasági igazgatóját, majd a decemberben hivatalba lépett új szenátus átmenetileg megbízott rektort és gazdasági igazgatót állított az egyetem élére. Az alapítók tanácsa az egyetem gazdasági és gazdálkodási helyzetének a további, részletekbe menő kivizsgálását rendelte el. Ezzel együtt, a kialakult válságos helyzet megoldása céljából egy új pénzügyi és gazdasági terv kidolgozását, valamint – a közelgő egyetemi választásokig terjedő időszakra – intenzív válságkezelést irányzott elő. A folyamat azonban lassan haladt előre.
Továbbra is folyamatban van a személyi felelősség megállapítása, és a pénzügyi kivizsgálás. Mindazonáltal a PKE vezetősége a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel való kényszerű egyesülés alternatívájával szemben az egyetem önállóságának megőrzését tartja szem előtt.
Arról, hogy pontosan milyen szakok fognak megszűnni, egyelőre nem született hivatalos döntés.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.