Itt van a parlamenti választások előtti utolsó felmérés a pártok támogatottságáról.
Tudják, van ez a választásoknak nevezett dolog, ami elég fontos a demokrácia látszatának fenntartásához. Lesz is pont egy vasárnap.
Az Európa FM pedig lerendelte a szokásos havi felmérést a pártok népszerűségét illetően, ami szerint
Mert például a PNL áprilisban még 43 százalékon volt egy hasonló felmérés szerint, a nyár folyamán 33 körül, szeptemberben 34,7, sőt még októberben is 32,6 százalékos támogatottságot értek el, néhány nappal a választások előtt viszont már csak a lakosság 28,5%-a szavazna rájuk.
Most már gondolom értjük, miért ellenezte annyira Klaus Iohannis és pártja, a kormányzó PNL, hogy az ellenzék (peeeeszeeeedeeee) elhalassza a voksparádét, hiszen ha ilyen ütemben csökken a népszerűségük, tavaszra felkopik az álluk.
A szocdemek egész évben nem villantottak túl nagyot, februárban volt a legnagyobb a támogatottságuk (25,8%), szeptemberre visszaestek 19,6-ra, de beindulhatott a lisztosztás bejöhetett az eddigi kampány, mert mostanra megint feltornászták magukat 23,6-ra.
Az USR Plus is esett több mint két százalékpontot októberhez képest, jelenleg 18%-on vannak. A Pro Románia 9,5 százalékra nőtt.
Az RMDSZ viszont októberben még 5,1%-kal épp meglépte az 5%-os parlamenti küszöböt, most viszont már csak 4,7-en állnak. Alapesetben ez azt jelentené, hogy
ám, egy pár évvel ezelőtti módosításnak hála már nem csak az országos szinten legalább 5 százalékot elérő pártok jutnak oda be, hanem minden olyan alakultat, amely legalább négy megyében begyűjti a voksok 20 százalékát. Milyen érdekes, hogy az alternatív küszöbre vonatkozó cikkely az RMDSZ javaslatára került be a választási törvénybe.
A PMP is a parlamenti küszöb alatt, 4,8 százalékon van.
„Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítottam” – mondta egyszer állítólag Churchill, szóval egy statisztika nem fogja eldönteni a választások eredményét, de azért elég érdekesen ingadozik a hazai társadalom bizalma ebben a zaklatott évben.

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.