Saját magával pereskedik az RMDSZ, miután tagja annak a román kormánynak, amely az EU oldalán belépett a kisebbségek szövetsége által az Európai Bizottság ellen a kisebbségi jogok ügyében indított perbe.
Kényes helyzetbe került az RMDSZ, miután ismét csak azzal kellett szembesülnie, hogy az a bukaresti kormány, amelynek immár közel négy hónapja tagja, újabb magyarellenes lépést tett. Hiszen azt követően, hogy Bukarest az Európai Bizottság oldalán belépett abba a perbe, amelyet az RMDSZ azért indított az uniós testület ellen, mert az illetékesség híján elutasította, hogy érdemben tárgyaljon az RMDSZ és az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) által benyújtott kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésről, most a román külügy kerek perec elutasította a Nagyváradra és Marosvásárhelyre tervezett konzuli irodák megnyitásának jóváhagyását.
Ennek nyomán a szövetségnek meg kellett nyilvánosan szólalnia, hiszen saját, még megmaradt választói előtti hitelessége forog kockán. Az RMDSZ ugyanis akkor is rossz színben tűnik fel, ha a tudomása nélkül hozta meg fent említett döntéseit a román külügy – ami nagyon valószínű –, hiszen nagyon úgy tűnik: hiába érvelt a kormányra lépés szükségessége mellett azzal, hogy ezáltal sikerülhet hatékonyabban fellépni a kisebbségi jogi követelések teljesítése mellett, a tények ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják. A korábban számos, a magyar kisebbség érdekeit sértő megnyilvánulásáról ismert nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az általa vezetett külügyminisztérium nem hogy „megszelídültek” volna, épp az RMDSZ-t használják fel pajzsként arra, hogy a külföld előtt igazolják: példátlanul jó dolguk van a kisebbségeknek Romániában, hiszen ismét kormánytényezők. Eközben pedig egymás után hozzák az olyan döntéseket, amelyek épp azt szolgálják, hogy az országban élő magyar közösség helyzete ne javuljon.
Az RMDSZ-nek jó három hónapra volt szüksége ahhoz, hogy ezt belássa, így Kelemen Hunor szövetségi elnök, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese immár a kormányból való kilépéssel fenyegette meg a PSD-t, amennyiben a külügy nem vonja vissza az EB melletti perbe lépésről szóló határozatot.
A kérdés most az, mennyire gondolja komolyan a szövetség ezt, és mennyire része valamilyen taktikázásnak. Előfordulhat: nem véletlen, hogy épp a konzuli irodák megnyitásának elutasítását követően emelte fel szavát az RMDSZ elnöke, hiszen ez már túl sok volt az országban élő magyar közösség érdekeit sértő román lépésekből.
A szövetség számára komoly arcvesztést jelent, ha nem tudja elérni, hogy a külügy visszavonja a perbe való beavatkozásról szóló kérelmét. Ha azonban felt tud mutatni helyette valamilyen pótlékot, például azt, hogy sikerül kiharcolnia a konzuli irodák megnyitását, talán sikerülhetnek enyhíteni a kudarc okozta presztízskárokat.
A kérdés most az, milyen lobbiereje van az RMDSZ-nek, hogy mekkora szüksége van a PSD-nek a magyar szervezetre ahhoz, hogy kormánytöbbségét fenntartsa most, hogy a populista Dan Diaconescu Néppárttal (PPDD) is együttműködési megállapodást kötött, és az helyi szinten, valamint a parlamentben támogatja a PSD kezdeményezéseit. A szociáldemokraták számára ugyanis az államfői tisztség elhódításáért vívott, egyre ádázabb küzdelemben lehet, hogy egy idő után ballaszttá válik a magyarokkal fenntartott együttműködés, mivel az éppen általa egyre magyarellenesebbé váló hangulatban komoly hátrányba kerülhet, ha ráfogják, hogy „magyarbérenc.”
Az RMDSZ számára viszont – amennyiben nem sikerül jobb belátásra bírnia koalíciós partnerét – a kormányból való kilépés épp hogy a támogatottság növekedését hozhatja el, hiszen először fordulna elő a rendszerváltás óta, hogy nem csupán fenyegetőzik a koalíció felrúgásával, hanem meg is lépi azt, amikor azzal szembesül, hogy nem csupán saját kisebbségvédelmi elképzeléseit nem tudja megvalósítani, de a koalíciós társ újabb és újabb intézkedéseket tesz a magyar közösség ellen.
A PSD-hez intézett ultimátum – miszerint ha nem lép vissza a külügy a pertől, az RMDSZ komolyan fontolóra veszi a kormányból való kilépést – a „rugalmas elszakadás” első lépésének tűnik, amellyel a szövetség előkészíti a visszalépést a kudarcosnak bizonyult kormányzásból, arra törekedve, hogy az a magyar közösség szemében a karakánság, a magyar érdekek melletti kiállásnak tűnjön. A kérdés most az, mennyire gondolja ezt komolyan a szövetség. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis nehéz elképzelni, hogy a román kormány visszalépjen bármilyen olyan intézkedéstől, amely a kisebbségi jogok érvényesülését nehezítheti.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.