// 2025. október 22., szerda // Elod

Kellemes államfőválasztó vasárnapot mindenkinek!

// HIRDETÉS

Ez is eljött.

Mintha csak múlt héten lett volna az öt évvel ezelőtti államfőválasztás, és tessék: vasárnap reggel héttől este kilencig ismét csak azért várják az urnához a 18 217 156 választópolgárt, hogy megválasszák az ország elnökét.

A külföldön élő románok már harmadik napja szavazhatnak – ezzel próbálják meg elkerülni, hogy ismét több száz méteres sorok és botrányok alakuljanak ki a szavazókörökben.

Nem lustálkodtak sokan az országban sem: fél kilenckor már több mint 437 ezren adták le szavazatukat – ez 2,38 százalékos részvételt jelent.

Amúgy a részvételi arány élőben követhető egész nap a Központi Választási Bizottság (BEC) honlapján.

Ez még csak az első forduló – másodikra akkor nem lenne szükség, ha a jelöltek valamelyike megszerezné a választói névjegyzékben szereplő polgárok több mint felének a szavazatát – ez majdnem 9 és félmillió szavazat. Ha ennyi senkinek sem gyűlik össze, akkor két hét múlva az első két helyezett egymással mérkőzik meg.

Az országban 18 748 szavazókörbe várják a választókat. Mivel a szavazólapok mindenütt azonosak, a választók bárhol leadhatják voksukat.

Aki azon a településen tartózkodik, ahol az állandó lakhelye van, annak abban a szavazókörben kell jelentkeznie, amelyhez lakcíme alapján tartozik.

Aki más településen tartózkodik, az bármelyik szavazókörben leadhatja voksát, miután ellenőrzik, hogy korábban nem szavazott, és adatait felírják a pótlistára.

A közvélemény-kutatások szerint három jelöltnek – a kormány éléről nemrég leváltott Viorica Dăncilă szociáldemokrata (PSD) pártelnöknek, a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) vezető Dan Barnának, és a két kisebb balliberális párt által támogatott Mircea Diaconu színművésznek, volt EP-képviselőnek – van jó esélye arra, hogy a voksok több mint 40 százalékára számító, újrázni készül Klaus Iohannis jelenlegi államfő ellenfele legyen az elnökválasztás második fordulójában.

Az RMDSZ is indított saját jelöltet Kelemen Hunor szövetségi elnök személyében.

Este kilenckor jönnek az exit pollok, addig lássuk, mit hoz a nap.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap