// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Voks populi

Kellemes államfőválasztó vasárnapot mindenkinek!

Ez is eljött.

Mintha csak múlt héten lett volna az öt évvel ezelőtti államfőválasztás, és tessék: vasárnap reggel héttől este kilencig ismét csak azért várják az urnához a 18 217 156 választópolgárt, hogy megválasszák az ország elnökét. A külföldön élő románok már harmadik napja szavazhatnak – ezzel próbálják meg elkerülni, hogy ismét több száz méteres sorok és botrányok alakuljanak ki a szavazókörökben. Nem lustálkodtak sokan az országban sem: fél kilenckor már több mint 437 ezren adták le szavazatukat – ez 2,38 százalékos részvételt jelent. Amúgy a részvételi arány élőben követhető egész nap a Központi Választási Bizottság (BEC) honlapján. Ez még csak az első forduló – másodikra akkor nem lenne szükség, ha a jelöltek valamelyike megszerezné a választói névjegyzékben szereplő polgárok több mint felének a szavazatát – ez majdnem 9 és félmillió szavazat. Ha ennyi senkinek sem gyűlik össze, akkor két hét múlva az első két helyezett egymással mérkőzik meg. Az országban 18 748 szavazókörbe várják a választókat. Mivel a szavazólapok mindenütt azonosak, a választók bárhol leadhatják voksukat. Aki azon a településen tartózkodik, ahol az állandó lakhelye van, annak abban a szavazókörben kell jelentkeznie, amelyhez lakcíme alapján tartozik. Aki más településen tartózkodik, az bármelyik szavazókörben leadhatja voksát, miután ellenőrzik, hogy korábban nem szavazott, és adatait felírják a pótlistára. A közvélemény-kutatások szerint három jelöltnek – a kormány éléről nemrég leváltott Viorica Dăncilă szociáldemokrata (PSD) pártelnöknek, a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) vezető Dan Barnának, és a két kisebb balliberális párt által támogatott Mircea Diaconu színművésznek, volt EP-képviselőnek – van jó esélye arra, hogy a voksok több mint 40 százalékára számító, újrázni készül Klaus Iohannis jelenlegi államfő ellenfele legyen az elnökválasztás második fordulójában. Az RMDSZ is indított saját jelöltet Kelemen Hunor szövetségi elnök személyében. Este kilenckor jönnek az exit pollok, addig lássuk, mit hoz a nap.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro