Nehéz másként értelmezni az RMDSZ-elnöknek a kolozsvári magyar ügyintéző iroda megnyitóján elhangzott szavait.
„Nagy kihívásokkal teli időszak elé néznek a magyar emberek. A következő években legalább három nagyon erős tényezőtől függ majd az, hogyan is tudjuk érdekeinket érvényesíteni itt, Romániában” – jelentette ki Kelemen Hunor az első kolozsvári magyar ügyintéző iroda megnyitóján pénteken. Az RMDSZ elnöke ezzel utalt a „nagy egyesülés” jövő évi centenáriumára, a magyarországi választások kimenetelére, valamint az európai uniós reformokra utalt.
Kelemen Hunor elmondta: régi álma és vágya volt a szövetségnek, hogy Kolozsvár belvárosában is legyen egy olyan hely, ahova betérhetnek ügyeiket intézni a magyar emberek. Az ügyintéző iroda szerinte közelebb hozza a magyar embereket a szövetséghez, ez pedig azért fontos, mert „semmivel sem lehet pótolni a személyes találkozásokat”.
Mivel a frissen megnyílt iroda a regisztrációban is segítséget nyújt a magyar embereknek, a szövetségi elnök kitért a jövő évi magyarországi választásokra is.
„Az az érdekünk, hogy továbbra is olyan kormány irányítsa Magyarországot, amely bebizonyította, nemzetpolitikai víziójában és a mindennapi gyakorlatban fontos teret foglalnak el az erdélyi magyarok. A Fidesz-KDNP-ben partnerre leltünk, ezt a partnerséget pedig tovább szeretnénk erősíteni”
– fogalmazott meglehetősen nyíltan Kelemen Hunor.
Úgy véli, az Európai Unió reformjának idején növelniük kell befolyásukat az őshonos kisebbségeknek azért, hogy helyzetük orvoslása uniós feladat is legyen, ne csak tagállami hatáskör. Utalt arra, hogy Románia megtámadta az Európai Bizottságot a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzése miatt: „Azt szokták mondani, hogy az az ember fél, akinek rossz a lelkiismerete. Én optimista vagyok, hiszen egyszer már megnyertünk egy pert, ezt is meg fogjuk nyerni. Az egymillió aláírás összegyűl.”
Kelemen szerint a centenárium évében „erős és buta provokációkra” lehet majd számítani, az elnök ezzel kapcsolatban felidézte a székelyudvarhelyi „miccs-gate”-et. A szövetségnek azonban a feszültségek közepette is egyenesen kell beszélnie - szögezte le.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A Prahova és Dâmbovița megye vízellátása terén bekövetkezett krízis nyomán leállt a brazi-i erőmű működése. Az OMV-Petrom létesítménye fedezi Románia energiaellátásának tíz százalékát.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.

Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.