// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Kelemen Hunor: Alkotmányba kell iktatni az 1918-as román ígéreteket!

// HIRDETÉS

Nagyszabású rendezvénnyel vágott neki az RMDSZ a választási hajrának.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség kampánynyitó rendezvényén jelentette ki mindezt, amely a kolozsvári Horia Damian sportcsarnokban zajlott vasárnap délután, mintegy 1500 meghívott jelenlétében.

„Az a rezolúció, amelyben az ország területén élő őshonos kisebbségeknek az oktatásban, kultúrában, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban teljes jogegyenlőséget ígértek, az anyanyelv teljes körű használatát és saját maga által választott vezetőket (...), ez nem pusztán ígéret, hanem törvény. Ezt pedig egy új alkotmánynak kell rögzítenie” – fejtette ki az alapgondolatot Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke arról is beszélt, hogy

az erdélyi magyarság számára 1918 a nagy veszteségek éve volt,

amely veszteséget egy évszázad alatt sem lehetett elfelejteni, sem feldolgozni: „De ahogy tudta Kós Károly nemzedéke, tudta Márton Áron nemzedéke, tudta Sütő András és Domokos Géza nemzedéke, úgy tudnunk kell nekünk is: nem jajongani, de cselekedni, dolgozni, építkezni kell!”

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke a romániai autópályák építési kudarcaival illusztrálta, mit is jelent Erdély számára a bukaresti kormányzás: „Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre! (...) Tessék odaadni Erdélynek azt a költségvetést, ami jár, tessék rábízni az itteni magyarokra és románokra, és

építünk egy másik Erdélyt, ahol tényleg otthon leszünk valamennyien.

De amíg Bukarest 12 év alatt 50 kilométert tudott megépíteni a tervezett 400 kilométer autópályából, amíg a városaink kevés kivétellel úgy néznek ki, mint 25 évvel ezelőtt, arra megy el az energiánk, hogy megvédjük azokat a jogokat, amelyeket szívós küzdelemmel alkotmányba és törvénybe foglaltunk.”

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere többek között arról beszélt, hogy azért kell megmenteni Kolozsvárt, Nagyváradot és a Székelyföldet Bukaresttől, mert „98 év alatt sokkal több problémát okoztak, mint ahányat megoldottak”. Ő is kitért az 1919-as ígéretekre: „Azt kérjük, amit megígértek nekünk 1918-ban, ami nekünk jár. Legyen a magyar nyelv is hivatalos nyelv, ahol többségben vagyunk!” Egy bon mot is belefért a polgármester beszédébe:

„Nem az erdélyi valóságot kell a bukaresti alkotmányhoz igazítani, hanem az alkotmányt az erdélyi valósághoz.”

A kampánynyitón felszólalt Biró Zsolt, a választásokon az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki szerint egy olyan korban kell érvényesíteni a közösség érdekeit, amikor a megszerzettnek hitt jogokat is elvitatják. „Ma mindannyian egy kicsit Tamási Zsoltok, Horvát Annák, Ráduly Róbertek, Mezei Jánosok és Antal Árpádok vagyunk” – sorolta Biró azoknak a magyar közéleti szereplőknek a neveit, akik ellen az utóbbi időben eljárást indított a romániai korrupcióellenes ügyészség.

Horváth Anna, Kolozsvár ideiglenesen felfüggesztett alpolgármestere házigazdaként szólalt fel a rendezvényen. „Ilyen időkben, aki hasztalan dologként ostorozza az érdekképviseleti munkánkat, átragasztva a román társadalmon eluralkodó bizalmatlanság, kilátástalanság cinizmusba átcsapó hangulatát, nem tekinthet el ennek romboló hatásától, amely nemcsak a vereségek utáni talpra állást hátráltatja, a pozitív jövőképet töri össze, de

a feladatvállalástól is elriasztja az arra még rábírhatókat” –

jelentette ki a politikus.

Horváth Anna kifejezte abbéli meggyőződését, hogy akkor kell a legtöbben felsorakozni a magyar ügy mellé, amikor a közösséget minden irányból megpróbálják darabokra szedni. Akkor kell reménnyel eltölteni, szülőföldjéhez való ragaszkodásban megerősíteni, amikor azt a leginkább megfélemlítik. „A mi ügyünket nem lehet ímmel-ámmal szolgálni, mi napszámosokkal nem érhetjük be! Nekünk a legjelentéktelenebbnek tűnő helyen is apostolokra van szükségünk. Olyan emberekre, akik saját foglalkozásukban kiválóak, akik kötelességüket nemcsak lelkiismeretesen, hanem lelkesedéssel, odaadással, a nagy ügyek szeretetével végzik” – zárta beszédét Márton Áron gondolatával Horváth Anna.

A Főtér.ro is ott volt a kampánynyitón, és kollégáink feltették elöljáróinknak a kulcskérdést: Meg tudja-e védeni az RMDSZ Erdélyt Bukaresttől? S ha igen, hogyan. Tessék nézni, ezt válaszolták:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen
Krónika

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen

Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap