// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Kedves olvasók, elérzékenyülten tudatom: mi, váradiak újabb világrekordot állítottunk fel

// HIRDETÉS

Májas hurkában mi vagyunk a királyok.

Változó idők, változó prioritások: míg a középkorban Nagyvárad arról volt híres, hogy még Kolumbusz is olyan csillagászati térképekkel indult el Amerika felé, amelyeken a kezdő délkör itt haladt át, ma a város egy kicsit más tárgykörben került fel a térképre: itt készítették el vasárnap a világ leghosszabb májas hurkáját.

Ez persze nem éri körbe a Földet, de azért tekintélyes a hossza: pontosan 208,36 méter.

A rekordok könyvébe illő ételt a városban zajló böllérfesztiválon készítette el egy lelkes, ötfős csapat, amelynek vezetője olyan információkat osztott meg a nyilvánossággal, amelyekből kiderül, igazi sportembereként készültek a rekorddöntésre.

Mint kifejtette, már hat hónappal ezelőtt kigondolták a stratégiát, de az elmúlt három hétben edzettek igazán intenzíven.

A rekordhurkához 47 kilogramm májat, 45 kilogramm rizst, közel 55 kilogramm húst, két kiló borsot, valamint ugyanennyi borsikafüvet, sót és fűszerkeveréket használtak föl.

A terméket aztán potom pénzért, kilónként 15 lejért értékesítették.

A dicsőséges egység áldásos tevékenysége nyomán Várad a spanyolországi Burgos szánalmas, 187,2 méteres, 2013-ban felállított rekordját taszította a feledés homályába, eddig ugyanis az ibériai város tartotta a világrekordot az állat saját belébe visszatöltött, ledarált sertésalkatrészekből álló ízletes étel terén. Amely amúgy az előző rekord felállításakor spanyol barátainknál nem annyira májas, mint inkább véres hurka volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix
Főtér

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro