Hiába a vörös zászló, a lubickolásról akkor sem akarnak lemondani, ha az életveszélyes.
Hiába a tragédiák, az emberek jó része nem hajlandó tanulni belőlük: a hétfői halálesetek és a hatóságok figyelmeztetése ellenére kedden is vízbe fulladt egy ember a Fekete-tenger romániai szakaszán.
A tengerparton napok óta rendkívül erős szél fúj, ami jókora hullámokat korbácsol. Ráadásul ez várhatóan a következő napokban is így lesz.
A hatóságok ezért felvonták a vörös zászlót, ami annyit jelent, hogy tilos a fürdőzés a tengerben, a hullámok ugyanis játszi könnyedséggel elsodorhatják az embereket.
Ez azonban nem érdekelte azt a 25 éves Suceava megyei férfit, aki kedden reggel Costineşti-en vetette magát a habok közé.
A jókora hullámok azonban leküzdhetetlen kihívást jelentettek számára, és hiába húzta ki a partra a többi turista, miután feladta a küzdelmet, a kiérkező rohammentők már nem tudták újraéleszteni.
hiszen, mint arról beszámoltunk, hétfőn két turista, valamint az egyikük segítségére siető vízimentő is megfulladt.
A vízimentők egyébként sziszifuszi munkát végeznek, a keddi beszámolók szerint hiába figyelmeztetik egyenként az embereket, hogy tilos és veszélyes bemenni a tengerbe, sokan rájuk se hederítenek – van, aki azt mondja, saját felelősségére azért is bemegy a vízbe.
A hatóságok jobb híján kommunikációs kampánnyal próbálják elejét venni a további tragédiáknak.
A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség a keddi tragédiát követően közösségi oldalán emlékeztet mindenkit, hogyan is kell értelmezni a zászlójelzéseket.
A felügyelőség mindenkit arra kér, hogy ne vegye félvállról a vízimentők figyelmeztetéseit, a nagy hullámok és az erős áramlatok ugyanis valós veszélyt jelentenek, és
Ezt követően ismertetik:
Hétfőn este a belügyminisztérium a három tragédia nyomán már szinte könyörgőre fogta: szintén arra kérte az embereket, hogy ne sodorják veszélybe az életüket, tartsák be a vízimentők utasításait, és ne hagyják figyelmen kívül a piros zászlót.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?