Fotó: Haáz Vince / Székelyhon
Fotó: Haáz Vince / Székelyhon
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Egy nappal az után, hogy Călin Georgescu bejelentette visszavonulását az aktív politizálástól, az ellene folyó bűnvádi eljárást vezető ügyész közölte, hogy kiterjeszti a vizsgálatot a volt szuverenista elnökjelölt ügyében.
Georgescu ellen a legfelső bíróság ügyészsége indított eljárást február végén, a romániai politikai életet és az elnökválasztást is teljesen felforgató volt elnökjelöltet az alkotmányos rend elleni akciókra való felbujtással, hamis információk közlésével, kampányfinanszírozási és vagyonbevallási adatainak meghamisításával gyanúsítják.
Miután Georgescu jelöltségét másodszorra már elutasította a választási hatóság, a szuverenista jelölt George Simiont támogatta az elnökválasztáson.
Most amiatt terjesztették ki az ellene folyó eljárást, hogy május 16-án, az első elnökválasztási forduló kampányfinisében a Realitatea Plus televízióban – ahol Simionnal együtt szerepelt – fasiszta eszméket hirdetett. Georgescu konkrétan Corneliu Zelea Codreanu legionárius vezér és a fasiszta Ion Antonescu marsall gondolataiból idézett.
Călin Georgescut kedden idézték be az ügyészségre, hogy a tudomására hozzák a fejleményeket. A volt elnökjelölt húsz percet töltött a nyomozóhatóságnál, a sajtónak nem nyilatkozott.
Nem ez az első eset, hogy a parajdi sóbánya beázik, idén azonban először áll fenn a veszélye annak, hogy a bányát, Székelyföld egyik legfőbb turisztikai látványosságát teljesen elönti a víz.
Az esőzések miatt a Korond-patak május elején megduzzadt, a víz pedig betört a bányába. A föld alatti tárnákat akkor lezárták a közönség előtt és elkezdődött a kármentés. A következő napokban azonban a helyzet súlyosbodott, a vízbeömlést pedig csak ideiglenesen tudták megállítani. A helyszínre földmunkagépeket és nagy teljesítményű szivattyúkat telepítettek és egy vízzáró fóliarendszert is kiépítettek.
Mostanra azonban úgy tűnik, nem sikerül megállítani a vízbeömlést, mivel az utóbbi napok heves esőzései miatt még inkább megnőtt a Korond-patak vízhozama.
Nyágrus László, Parajd polgármestere kedden Facebook-bejegyzésben arról tájékoztatott, hogy a fóliarendszer megrongálódott, a víz ömlik a bányába.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke már arról beszélt, hogy a víz teljesen elöntheti a sóbányát és mindenki tehetetlen.
– mondta a tanácselnök.
Petres Sándor, Hargita megye prefektusa úgy fogalmazott: „elveszítettük a harcot a természettel”, a bányába olyan mennyiségben ömlik be a víz, amit már nem tudnak megállítani.
A helyszíni videókon látszik, ahogy a víz önlik be a bányába, ahonnan már a munkagépeket is elkezdték kimenteni. Itt megnézheti a videókat.
A parajdi sóbánya víz alá kerülése nem csak a sókitermelést érinti, mivel a bánya az egyik legkedveltebb turisztikai és gyógykezelési célpont a Székelyföldön, minden évben turisták tízezrei keresik fel. Parajd és környéke számára pedig a bányaturizmus jelenti a legfőbb bevételi forrást.
További részletekért kattintson a Székelyhon oldalára.
Mintegy tizenhatezer regisztrált külföldi állampolgár él Kolozs megyében – derül ki a megyei bevándorlási hivatal adataiból.
Ciprian Tamaș, a hivatal felügyelő-helyettese szerint a tanulni érkező diákok általában az Európai Unió országaiból érkeznek, míg a vendégmunkások túlnyomórészt Ázsiából, de Moldovából is.
Az idei első negyedévben 600 nepáli, 400 srilankai és 200 indiai vendégmunkás kapott munkavállalási engedélyt Kolozs megyében. A felügyelő-helyettes tájékoztatása szerint az ázsiai munkavállalók leginkább az építkezésben, a futár- és vendéglátóipari ágazatban dolgoznak.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.