// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Kampány van, hát Băsescu kapitány is magyarozott egyet

// HIRDETÉS

De, ha tetszik, meg lehet nyugodni: az ex-elnök nem az úzvölgyi temetőügybe kötött bele.

Nem is tudjuk, miért csodálkozunk: megszokhattuk már, hogy ha valamilyen választási kampány van, többségi politikusaink sorra előrántják kabátujjukból a magyar kártyát.

Így tett pénteken Traian Băsescu volt államelnök is, aki a Népi Mozgalom Párt (PMP) színeiben állt be a ringbe egy európai parlamenti székért. A Kapitány azonban (csodák csodájára) nem az úzvölgyi temetőügybe állt bele. Tudjuk, mindig a saját útját járja, és talán úgy gondolta, hogy ha mindenki más ezen rugózik, ő majd egyéb témát fog lándzsára tűzni.

Elő is kapta a Magyar Polgári Párt (MPP) törvénymódosítási kezdeményezését, mely azt célozza, hogy a kisebbségi diákok számára ne legyen kötelező a román nyelvből való érettségi vizsga.

Băsescu biztosította a hazát, hogy pártja ellenzi a törvényjavaslatot, amely szerinte megalázó és egyben árt a magyaroknak, hiszen Romániában élnek, és ha nem tudnak románul, roppant nehezen fognak beilleszkedni a mioritikus társadalomba.

Utána persze bedobta a jól ismert közhelyet is: a román az állam nyelve, tehát minden román állampolgárnak kötelező azt elsajátítani.

Ja, és az RMDSZ felé is kilőtt egy torpedót: tele van a töke hócipője az RMDSZ által az utóbbi években nyomatott románellenes akciókkal. (Elnézést kérünk, csak az ex-elnök, nos, közvetlen beszédstílusát próbáltuk kicsit karikírozni.)

Na, hát a fentiek alapján tuti biztos, hogy bejut az európai parlamentbe. És ki tudja, ha eleget iszunk, talán még mi is rá fogunk szavazni. (Oké, ez rossz vicc volt.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro