// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Kábé annyira vagyunk felkészülve a negyedik hullámra, mint jegesmedve a kánikulára

// HIRDETÉS

Romániában sokkal többen estek át a koronafertőzésen, mint amit a hivatalos statisztikákból tudunk, de a nyájimmunitás még mindig csak egy szép álom.

A Románia kisebb városaiban élők fele, a nagyvárosok lakóinak pedig egyharmada esett már át a Covid–19-en, jóval (kilencszer, illetve háromszor) többen, mint az a hivatalos statisztikákban szerepel – ez derül ki a MedLife magánklinika-hálózat felméréséből, amelynek célkeresztjében a városi környezetben élő romániaiak koronavírussal szembeni immunizálódása állt. A következtetésekben az szerepel, hogy a városi lakosság mintegy 60 százaléka (pontosabban a nagyvárosokban 64%, a kisvárosokban 59%) rendelkezik antitestekkel, vagy azért mert az alany beoltatta magát, vagy azért, mert átesett a betegségen.

A hivatalos számoktól való nagy eltérés természetesen azzal magyarázható, hogy sok fertőzött otthon, „titokban” feküdte ki a kórt, illetve olyanok is szép számmal voltak, akik tudtukon kívül, tünetmentesen fertőződtek meg.

És bár a 60% egészen jól cseng, a MedLife szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy ez még messze nem elég a nyájimmunitáshoz, ráadásul azok, akik átestek a betegségen, de nem oltatták be magukat, jóval szerényebb antitestkészlettel rendelkeznek, mint az oltakozást is vállaló társaik.

A siralmasan vánszorgó hazai oltási kampány mellett pedig a negyedik hullám megint nagy bajokat fog okozni nálunk. Mert a MedLife szerint messze nem az a kérdés, hogy lesz-e negyedik hullám (mert lesz), a kérdés pusztán az, hogy mikor fog minket letarolni. Az indiai, más néven delta-variánsról ugyanis azt már biztosan lehet tudni, hogy sokkal fertőzőképesebb, mint elődei.

Stella Kyriakides egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelő uniós biztos – aki holnap Bukarestbe utazik – pedig már meg is üzente, hogy Romániának meg kell kettőznie erőfeszítéseit az oltás terén, tekintve, hogy a felnőtt lakosságnak kevesebb mint 30%-a kapta meg eddig mindkét dózist (az EU-tagállamok többségében ez az arány már 70–80%).

Ez pedig körülbelül azt jelenti, hogy az unióban már most ferde szemmel néznek ránk, és ha nem oltatjuk be magunkat megfelelő arányban, akkor annyi lesz a külföldi utazgatásoknak.

És még sok minden másnak is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro