// 2024. október 1., kedd // Malvin
mint a misében

Jött a nő, körbetáncolta Teodosie érseket, majd ment, mintha mise történt volna (VIDEÓval)

Teodosie érsek csak bámult, mint királyfi a misében.

Május 15-étől Romániában miséket is lehet celebrálni szabadtéren – a hívek közötti megfelelő távolság megtartása mellett – úgyhogy május 15-én miséket celebráltak szabadtéren (a hívek közötti...). Többek között Konstanca ortodox érseke, Teodosie is celebrált egy misét. Eközben egy adott ponton egy nő körbetáncolta őt. A nő világoszöld ruhát, kacéran állig tolt maszkot és napszemüveget viselt, és fütyült a járványügyi távolságtartásra. Mondhatni kisebb baja is nagyobb volt annál: mint később a tomisi érsekség szóvivője (ez is egy munkahely), Eugen Tănăsescu elmondta: nem mertek közbelépni, mert észrevették, hogy a nő egy kissé zavart, és nem tudták hogyan reagált volna. Azt is mondta, hogy a hatóságok figyelmeztették őket, hogy a hosszú bezártság miatt lehet, hogy az emberek furin fognak viselkedni – bár mondjuk nem tudom, mért lepődnek meg ezen egy olyan melóhelyen, ahol a régi idolok bő háromnegyede nyelveken szólt, vért könnyezett vagy brutális mártírhalált halt, esetleg mindez együtt. Teodosie sem tett semmit, hagyta, hogy körbetáncolják, de azért a felvételen látszik, hogy meglepődik, sőt a jeges félelmet is felfedezni vélem a tekintetében. Félelemre nem volt ok: a nő ahogy jött, úgy ment, a mise végére nyom se maradt utána semmise. Ezzel a Teodosie érsekkel amúgy is csupa érdekes vagy vicces dolog történik: volt már DNA-as ügye, majdnem leesett egy szenteltvizes tartálykocsiról (!), sőt nemrég azt mondta, Iohannis – akinél amúgy többet keres megátkozta az ortodoxokat. https://www.facebook.com/TPGlumeDuhovnicesti/videos/3022649284424487/?v=3022649284424487

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro