Minden uniós polgár személyi igazolványa akkora lesz, mint egy bankkártya.
Hitelkártya méretű lesz, és mikrocsipen tárolja két ujjlenyomatunkat az az új személyi igazolvány, amelyet minden uniós országban rendszeresítenek majd. Erről ért el informális egyezséget az EU soros, román elnöksége, közölte kedd este a belügyi tárca. A tényleges igazolványok két évvel azután érkeznek majd, hogy az egyezséget formalizálják, és életbe léptetik.
Az uniós tagországok most azokról a minimálisnak tekintett biztonsági elemekről egyeztek meg, amelyeknek szerepelniük kell majd minden uniós polgár személyi igazolványán. A szokásos, szemmel is látható személyes adatok mellett, mint a név, arckép, stb., a bankkártya méretű igazolványnak be kell tartania a Polgári Repülés Nemzetközi Szervezetének minimális biztonsági előírásait, és rendelkeznie kell egy érintésmentesen olvasható csippel, amely a kártya tulajdonosának arcképét és legalább két ujjlenyomatát tartalmazza.
Az Unió a személyik tartalmi egységesítésével és biztonsági fokának emelésével a jóhiszemű utazók szabad közlekedését segítené elő, illetve megakadályozná a személyazonosság-lopást, és csökkentené a személyi igazolványok hamisítását. És persze védi a személyes adatainkat, hangsúlyozza a közlemény. A személyes adatok hitelességéért, az igazolványok és biztonsági elemeinek előállításáért a tagországok felelnek.
Az új igazolványok legkevesebb öt, legtöbb tíz évig lesznek majd érvényesek. A tagországoknak jogukban áll hosszabb érvényességű igazolványt is kibocsátani a 70 évnél idősebbeknek, kiskorúak számára pedig öt évnél rövidebb érvényességűt is.
A román belügy már előkészítette a törvényjavaslatot, amellyel bevezetik a hazai jogrendbe az új európai szabályozást.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.