24 ezerrel több belügyi alkalmazott teljesít majd szolgálatot az utakon és a köztereken.
A Nagyboldogasszony-napi minivakáció zavartalanságát biztosító intézkedések ügyében tárgyalt Marcel Ciolacu kormányfőhelyettes pénteken Carmen Dan belügyminiszterrel, Răzvan Cuc szállításügyi miniszterrel, Florian Bodog egészségügyi miniszterrel és Mihai Fiforral, a gazdasági tárca vezetőjével.
A kormány arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy augusztus 12-e és 15-e között a szokásosnál 24 ezerrel több belügyi alkalmazott teljesít majd szolgálatot a közbiztonság és a közlekedés zökkenőmentességének biztosítása érdekében.
Mivel augusztus 15-e egyúttal a román tengerészet ünnepe is, 1100 belügyi alkalmazott a tengerparti rendezvényeken lát el szolgálatot. Az ünnepnapokon 4700 tűzoltó és rohammentős áll készenlétben, hogy szükség esetén a bajbajutottak segítségére siessen.
Növelték a személyzet létszámát a határátkelőkön is: 3200 határrendőr dolgozik azért, hogy lecsökkentsék a várakozási időt az országból való távozáskor illetve bejövetelkor. A vonatokat pótkocsikkal látják el, és növelik a szolgálatot teljesítő személyzet létszámát a nagyobb vasúti gócpontok pályaudvarain.
A kabinet adatai szerint augusztus 12-e és 15-e között országszerte 233, nagy tömegeket megmozgató vallási, katonai vagy kulturális rendezvényre kerül sor, ezekre összesen 600 ezer résztvevőt várnak. A legnagyobb szabású rendezvényeket Constanţa, valamint Brăila, Neamţ, Kolozs, Suceava és Máramaros megyében tartják.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.

Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.