// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Johannis lohasztja az egyesülési lázat

// HIRDETÉS

Majd akkor lehet Románia és Moldova egyesüléséről tárgyalni, ha stabilitás honol a Prut mindkét partján. Addig is segélyezzük Moldovát.

Románia támogatja Moldova útját Európa felé, amely fontosabb, mint a két ország esetleges egyesülése – jelentette ki Klaus Johannis államfő szerdán a civil társadalom politikába való bevonásáról szóló beszélgetésen.

Az egyesülésről csak akkor lehet tárgyalni, ha a dolgok stabilak és jól mennek a Prut mindkét partján, mondta Johannis, most emlegetni az egyesülést szerinte komolytalanságra vall. Előbb meg kell oldani szerinte Transznisztria kérdését, rendbe kellene tenni a moldáv gazdaságot, ráadásként pedig ott van a korrupció, amely a Prut mindkét partján létezik, csak különböző mértékben, mondta az államfő.

Most inkább abban segítené a szomszéd államot, mondta Johannis, hogy teljesíteni tudja az EU-val kötött társulási szerződés feltételeit, és jusson túl az országban továbbra is dúló politikai válságon.

A politikait gazdasági válság is tetézi, ezért Románia humanitárius segélyt ad a Moldovai Köztársaságnak – jelentette be Klaus Johannis, miután moldovai kollégáját, Nicolae Timoftit fogadta bukaresti hivatalában.

A megbeszélést követő nyilatkozatában Johannis emlékeztetett, hogy a parlament tavaly megszavazott egy 150 millió euró értékű visszatérítendő hitelcsomagot Moldovának, de a hatóságok úgy döntöttek, csak akkor folyósítják az első, 60 millió eurós részletet, ha Moldova folytatja a reformokat és az Európai Unió felé vezető útját.

Moldovának több feltételt kell teljesítenie, és Johannis szerint nem lehet tudni, hogy mennyi idő alatt sikerül ez neki. Ezért döntöttek úgy, hogy Bukarest vissza nem térítendő humanitárius segélyt ad Moldovának, amelynek állampolgárai segítségre szorulnak – magyarázta az államfő, aki nem pontosította, hogy miből áll és milyen értékű lesz a segély.

Moldova nehéz gazdasági helyzetben van, amit évek óta több politikai válság, valamint a bankszektort megrázó korrupciós ügyek bonyolítottak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro