// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Johannis kimegy a tüntetők közé

// HIRDETÉS

Lezárult a konzultáció a pártokkal, senki nem meri vállalni a kormányzást.

Klaus Johannis államfő csütörtökön és pénteken egyeztetett a parlamenti pártokkal a kormányzás hogyanjáról és mikéntjéről, péntek délután pedig ismertette a következtetéseit.

Abszolút premier a romániai politikában, hogy az elnök ezúttal a civil társadalom képviselőit is meghívta a konzultációkra. Johannis szerint ez utóbbi találkozó „igen jó” volt, a résztvevők ötletekkel, átgondolt javaslatokkal érkeztek, ezeket az elnök, elmondása szerint, fel is használ majd a következőkben. A civilek azt várják, hogy új politikusok jöjjenek, akik nem keveredtek korrupcióba, büntetőjogi ügyekbe, nincs közük az egykosi Szekuritátéhoz és nem politikai kalandorok.

Az egyik legérdekesebb következtetés, hogy

a pártok közül szinte egyik sem tárgyalna egy politikai színezetű kormányról,

többségük hajlandó technokrata kormányzatról, sőt, előrehozott választásokról egyeztetni. A pártok közül egyik sem tett javaslatot a leendő kormányfő személyére, ami újdonság a romániai politikában – jegyezte meg az államelnök.

A konzultációk résztvevői megértették, hogy nem elegendő csupán egy kormányváltás, a politikát, a közéletet meg kell tisztítani, és sokkal komolyabban, jobb megoldásokat keresve kell dolgozni.

Ezért a most lejárt egyeztetési kör nem elegendő, a következőkben további konzultációk várhatók. Van egy minimális konkrét feladatcsomag: a kormányzat, az egészségügy, a költségvetés kérdése, amiről mindenképpen tárgyalni kell a pártokkal – mondta Johannis, aki úgy becsüli, hogy

a jövő hét végére talán ismertetheti majd „a végső következtetéseket”.

Klaus Johannis arról is beszélt, hogy meghívták: menjen ki a tüntetők közé, ő pedig elfogadta a meghívást. „El is megyek, de nem jelentem be előre” - mondta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Székelyhon

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

// még több főtér.ro