A hónapok óta tartó kormányválság csapott át erőszakba. A tüntetők nem akarják, hogy az országban élő albán közösség szélesebb jogköröket kapjon.
A jobboldalt támogató tüntetők csütörtökön betörtek a macedón parlamentbe azt követően, hogy a szociáldemokraták és az albán kisebbségi pártok új házelnököt választottak meg anélkül, hogy erre felhatalmazást kaptak volna. A tüntetők székekkel dobálták meg a képviselőket, egy kisebb verekedés során legalább nyolc képviselő, közöttük a szociáldemokraták vezetője, Zoran Zaev is megsérült, a kisebbségi Albánok Szövetsége nevű párt képviselője, Zijadin Sela pedig súlyosan megsebesült, hét másik sérülttel együtt kórházba kellett szállítani.
Macedóniában decemberben tartottak parlamenti választást, ám azóta sem alakult meg a kormány. A választást megnyerő jobboldali Nikola Gruevszkinek, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) vezetőjének nem sikerült kormányt alakítania a törvényes határidőn belül, a kellő támogatással rendelkező szociáldemokrata Zoran Zaevet pedig az államfő nem akarja felkérni a kabinet felállítására. Az elnök szerint az a megállapodás, amelyet Zaev az albán kisebbségi pártokkal kötött, veszélyezteti Macedónia függetlenségét és egységét, az albán kisebbségi pártok nyelvhasználatra, valamint a zászló, a himnusz és a címer megváltoztatására vonatkozó javaslatai ugyanis szerinte Albániától tennék függővé Macedóniát. A tiltakozók Gjorge Ivanov elnökkel értenek egyet, és nem akarják, hogy az albán kisebbségiek szélesebb jogköröket biztosító követelései teljesüljenek.
A parlament csütörtöki ülésének napirendjén nem szerepelt az új házelnök megválasztása. A parlament eddigi elnöke, Trajko Veljanoszki egyszerre szünetet rendelt el, és ez idő alatt a parlament korelnöke vette át az ülés vezetését, amelyen végül új házelnököt választottak.
Zoran Zaev korábban kijelentette: a köztársasági elnök felkérése nélkül is megalakítja a kormányt, hiszen megvan a kellő támogatottsága a 120 fős törvényhozásban. A Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) vezetője és támogatói ezen elv alapján választották meg csütörtökön az albán Talat Xhaferit a képviselőház új elnökének, annak ellenére, hogy a jobboldal hetek óta akadályozza és bojkottálja a törvényhozás munkáját. Az ország függetlenségének 1991-es kikiáltása óta ez az első alkalom, hogy albán nemzetiségű házelnöke van a szkopjei parlamentnek. Nikola Gruevszki az SDSM és az albán pártok lépését puccsnak nevezte, a Facebookon viszont nyugalomra intett, és kijelentette: „az erőszak nem jelent megoldást, ezért le kell csillapítani az indulatokat".
A parlamentbe betörő tiltakozók dulakodásba kezdtek néhány politikussal és újságíróval. Egyes beszámolók szerint néhány támadó símaszkot viselt, és fegyverrel fenyegetőzött. Az internetre felkerült képeken Zoran Zaev vérző fejjel volt látható. Az Alsat-M televízió beszámolója szerint Zijadin Sela az Albánok Szövetsége képviselője olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban az orvosok az életéért küzdenek. Az épületben egy időre kaotikus helyzet alakult ki.
Johannes Hahn uniós bővítési biztos Twitter-üzenetben ítélte el a képviselőket ért erőszakos támadást. Mint írta: „Az erőszaknak NINCS helye a parlamentben. A demokráciának a saját útját kell járnia".
A házelnök megválasztására egyebek mellett azért volt szükség, mert önkormányzati választást kell tartani a balkáni országban, a voksolást pedig csak a parlament elnöke írhatja ki. Amennyiben nem választják meg az új önkormányzati vezetőket, úgy nemcsak az országos, hanem a helyi szintű intézkedések is leállhatnak.
A decemberi előrehozott választás az évek óta tartó belpolitikai válságot hivatott megoldani, a fennálló helyzet miatt azonban Gruevszki ismét előrehozott választásokat követel.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.