Hiszen nem tehetünk úgy, mintha nem történt volna semmi.
Előfordulhat, hogy fellélegezhetnek azok a tizenkettedikes és nyolcadikos diákok, akiknek idén kell érettségizniük, illetve képességvizsgára állniuk, mivel minden bizonnyal nem ugyanolyan tananyagmennyiségből kell majd készülniük, mintha a jelenlegi tanév normálisan, nem pedig jórészt online tanórákkal telt volna.
Legalábbis Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter ilyesmiről beszélt az idén esedékes vizsgák kapcsán.
Mint elmondta, a társadalom jelentős része azt várja el, hogy az érettségiket és a képességfelmérőket idejében tartsák meg, mégpedig úgy, hogy azokon a diákok személyesen vegyenek részt, ne internetes kapcsolaton keresztül.
Azonban ha nem igazítanák a vizsgatételeket a nyilvánvaló helyzethez, akkor az azt jelentené, hogy nem vesznek tudomást a tényekről.
– igyekezett mindenkit megnyugtatni a miniszter.
Ehhez persze még azt is tudni kell, mikor térhetnek vissza az iskolába a végzős osztályokba járó diákok.
Erről várhatóan ma délután születik döntés.
A miniszter elmondta, a közeljövőben nyilvánosságra hozzák, hogyan igazítják a vizsgatételeket a járványhelyzeti vizsgázáshoz.
Ennek nyomán már ebben a hónapban közlik a diákokkal, miből kell készülniük a vizsgákra.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy sürgősségi kormányrendeletben döntenek majd arról, milyen formában kell majd pótolniuk a diákoknak az online oktatás miatt kimaradt tananyagot – és itt nem csak arról van szó, hogy interneten keresztül esetleg nem lehetett ugyanannyi tananyagot leadni, mint a jelenléti oktatás esetén, hanem arról, hogy több ezer diák nem is tudott online órákon részt venni, mivel vagy internetkapcsolattal, vagy táblagéppel/okostelefonnal nem rendelkezik.
A miniszter azt is elmondta, hogy amennyiben ismét visszatérhetnek a diákok az iskolapadba, heti lebontásban mérik majd a fertőzöttségi adatokat, hogy eldöntsék, milyen forgatókönyv szerint folytatódik az oktatás a következőkben.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.