// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

Jó hír a kovidfrontról: tovább csökkent a súlyos betegek száma

// HIRDETÉS

Persze, nem nagyon. De ilyen esetben a kicsi is számít. Érdemes tehát odafigyelni.

Megérkeztek a legfrissebb hivatalos vírusadatok, és ahogy az már lenni szokott, alacsonyak az utóbbi 24 óra számai, hiszen vasárnap volt, ráadásul advent utolsója.

2489 új esetet jelentettek be (első teszteredmény). Igaz, ha lehet, még kevesebb teszteredmény (7185) lett pozitív. Ez pedig azt jelenti, hogy a tesztek pozitivitási rátája továbbra sem túl alacsony: 34,64 %.

Az ország intenzív osztályain kezelt súlyos betegek száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat: jelen pillanatban 1255 beteget kezelnek az intenzíven. A csökkenés nem olyan drámai, viszont mindenképp fellélegezhetnek a vírusfronton dolgozók, ugyanis nem áll fenn a kórházi ágyhiány közvetlen veszélye. Lássuk, mi lesz ünnepek után.

A koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozások tekintetében a következő a helyzet: 87 beteg (45 férfi és 42 nő) hunyt el az elmúlt 24 órában. 81 páciens más betegséggel is küzdött, öt esetben nem észleltek komorbiditást, egy esetben pedig nem érkezett erre vonatkozó jelentés.

Ami a megyékre bontott fertőzési rátát illeti, Bukarestet és Ilfov megyét leszámítva szépen csökkentek a számok:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro