Nem fukarkodott a politikummal szembeni bírálatokkal a járvány kezelése miatt Octavian Jurma.
Románia az egyetlen ország Európában, amely hagyta, hogy a negyedik hullám magától érje el a csúcsot, ez pedig rengeteg halálos áldozatot követelt, ami a politikum hibája – ilyen és ehhez hasonló kemény megállapításokat tett Octavian Jurma közismert járványügyi szakértő, kutató, aki az elmúlt hónapokban matematikai modellek segítségével viszonylag pontos előrejelzéseket és elemzéseket adott a koronavírus-járvány lefolyásáról.
A szakértő most annak kapcsán vetett számot, illetve bírálta ismét keményen a kormányzati illetékeseket, hogy a jelek szerint a járvány negyedik hulláma lefutóban van.
Szerinte a jó hír valóban az, hogy
a rossz hír viszont az, hogy Európában Románia az egyetlen ország – a világban pedig Brazília után a második –, amely hagyta, hogy a járványhullám elérje a csúcsát, majd magától kezdjen ismét csökkenni az intenzitása.

Azt is megjegyezte, hogy ha a tesztelési kapacitás képes lett volna lépést tartani a járvány terjedésével, akkor nem valamivel kevesebb, mint 19 000, hanem 25 000 körül lett volna a csúcsponti esetszám.
A kutató keményen beleszállt az államfőbe és a kormányba: szerinte a hétfőtől bevezetett szigorítások legfeljebb szépségflastromnak jók, hiszen már napokkal azután léptek hatályba, hogy a járvány magától elkezdett visszahúzódni.
Mint írta, ha már rögtön a csúcspont utáni naptól hatályba léptették volna, akkor még lehetett volna az azóta bekövetkező csökkenést az újabb szigorítások számlájára írni.
Mivel azonban majdnem egy hét telt el, legfeljebb csak propagandaeszközként lehet őket felhasználni.
Jurma ironikus megjegyzése szerint Romániában olyan „kísérlet” zajlott, amely a fertőzés révén halad a nyájimmunitás elérése felé.
Ezt nem csupán a mulasztások számlájára írja, hanem arra is, hogy a járvány terjedését aktívan segítették, miután a kormány év közben szinte minden korlátozást feloldott, és hosszú ideig elzárkózott a további szigorításoktól, mondván: azt nem engedhetik meg maguknak.
– hangzik a lesújtó ítélet.
A szakértő szerint most viszonylag gyors visszaesés várható:
Az, hogy decemberben is folytatódik a csökkenés, vagy platózni kezd a járvány, nagymértékben függ attól, hogy milyen eredménnyel folytatódik az oltási kampány, illetve hogy az emberek milyen mértékben tartják be a korlátozásokat.
Az viszont valószínű, hogy az egészségügyi dolgozók decemberben felszusszanhatnak.
A kutató azt mondja,
ami azt eredményezné, hogy a várható ötödik hullámon ugyanolyan könnyen túljutnánk, mint ahogy a civilizált európai országok a negyediken túljutottak, sőt akár teljesen meg is úszhatjuk.
Ha viszont a politikusok megint igyekeznek minden korlátozást gyorsan feloldani, és az ünnepek előtt populista módon lezártnak nyilvánítják a járványt, akkor jövőre minden kezdődik elölről.
Az orvos azt is elmondta, hogy az esetszámok csökkenését várhatóan csak két hét múlva kezdi az intenzív osztályra kerülő fertőzöttek és a halottak számának csökkenése.
Zárásként még egyszer felmosta a padlót a kormányzati illetékesekkel, megjegyezve: nem kizárható, hogy a negyedik hullámot megelőző „nagy lazítást” a végén a „nagy elkenés” követi majd, amely során megpróbálják magukat a lakosság megmentőiként láttatni.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!