// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Ismét tüntettek a CEU mellett Budapesten

// HIRDETÉS

Több ezren vonultak utcára, mivel attól tartanak, ellehetetlenül az intézmény a felsőoktatási törvény módosítása miatt.

A felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelték a Közép-Európai Egyetem (CEU) „ellehetetlenítése" elleni, Parlament előtt tartott tüntetésen résztvevők. A demonstrálók arra hívták fel Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt.

A tüntetés, amely a Várkert bazár előtt kezdődött este 7 óra után ért véget hivatalosan a Kossuth téren, de több ezer demonstráló maradt a téren, akik mind a rendőrökkel, mind a M1 stábjával agresszíven viselkedtek, a Híradó riporterét akadályozták a munkájában. Perceken keresztül inzultálták, többször is megpróbálták elvenni a mikrofonját. A dulakodás során a stábnak menekülnie kellett.

Az Oktatási Szabadságot elnevezésű szervezet rendezvény elején Bródy Gábor, a CEU hallgatója azt hangsúlyozta az egybegyűltek előtt: az egyetemnek köszönhető, hogy nem kellett elhagynia a hazáját, hogy azt csinálja, amit szeret. A CEU ellehetetlenítésével Magyarország hírnevét rombolják le „kétes politikai célok érdekében" - mondta.

Rodics Katalin, a Greenpeace aktivistája beszédében visszautasította, hogy

a civil szervezetre vonatkozó jogszabály módosításával megbélyegzik a külföldről is adományokhoz jutó civil szervezeteket.

Marton Péter, a CEU doktorandusz hallgatója visszautasította, hogy csalónak nevezi a kormány azt az egyetemet, ami megannyi hasznot hajt a magyar felsőoktatás-kutatás számára.

„Nem hagyjuk!" - skandálta a tömeg, a szónokok hangoztatták, hogy „Semmit rólunk nélkülünk!". „A tüntetés véget ért, de az ellenállás soha nem fog véget érni" - mondta az utolsó szónok. A szónokok beharangozták a következő, civil szervezetek melletti tüntetést a Hősök terére.

A szervezők este 7 óra után bejelentették, hogy vége a tüntetésnek, és kérték, hogy mindenki békésen menjen haza. A demonstráció hivatalos befejezése után a tömeg együtt elénekelte a himnuszt és többször is fölemelték világító mobiltelefonjaikat. Ezt követően ugyanakkor a tömeg Kossuth téren maradt részét többen megafonnal tiltakozásra buzdították.

Sokan a Parlament lépcsője előtti területen maradtak. A lépcsősor előtt állók és a rendőrök között többször lökdösődés alakult ki. A tömeg egy része este nyolc óra körül farkasszemet nézett a Parlament bejáratát őrző, egyre nagyobb számban megjelenő rendőrökkel. A résztvevők kitartóan, hangosan fütyültek, tiltakoztak.

A tüntetők egy része agresszíven viselkedett, üvegekkel dobálták a rendőröket,

akik azonban nem intézkedtek, békésen viselkedtek.

A demonstráció délután kezdődött Budán, a Várkert bazárnál, onnan vonultak a Lánchídon át, a József Attila és a Nádor utca vonalán a Parlamenthez. A Kossuth Lajos tér szinte teljesen megtelt tiltakozókkal.

Amikor az tüntetésen élen vonulók a Kossuth térre értek, a tömegből az utolsók akkor indultak el a Várkert bazártól.

A demonstráció hivatalos befejezése után a tömeg együtt elénekelte a himnuszt és többször is fölemelték világító mobiltelefonjaikat.

Este 9 óra körül a Kossuth térről több ezren az Emmi Szalay utcai épülete elé vonultak azt skandálva „Szabad ország, szabad egyetem", „elegünk van", majd a Nagykörút forgalmát megbénítva a Fidesz Lendvay utcai székháza felé indultak.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint

a CEU melletti vasárnap délutáni tüntetést a Soros György üzletember által pénzelt és irányított ügynökszervezetek „gründolták",

azért, mert a Fidesz-frakció benyújtotta a külföldről támogatott „ügynökszervezetek" átláthatóságáról szóló törvényt.

Azt mondta: a Soros György által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy „a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék". Úgy vélte: „nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak".

Hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell védenie magát, ennek első lépése az átláthatóság. Úgy fogalmazott: minden magyar embernek tudnia kell, „kicsodák Soros György emberei" és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött. Ezért nyújtotta be a Fidesz-frakció az említett törvényjavaslatot - közölte.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro