// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
rendőrség

Ismét lelőttek egy feketét a rendőrök Amerikában

Lángba borultak egy észak-karolinai város utcái.

Az Egyesült Államok egyik déli szövetségi államában, Észak-Karolinában zavargások törtek ki, miután egy rendőr lelőtt egy afroamerikait – hasonló esetek már többször előfordultak az elmúlt hónapokban.

Az észak-karolinai Charlotte városában rendőrök intézkedés közben lőttek agyon egy férfit, még kedden délután, estére pedig már szinte

lángba borultak a város utcái.

A rendőrök délután érkeztek egy háztömbhöz, hogy letartóztassanak egy körözött férfit. Mint kiderült az intézkedő rendőrök beszámolójából, a 43 éves Keith Lamont Scott nem volt azonos a körözött bűnözővel, ám amikor kiszállt az autójából, fegyver volt nála, s mivel azt hitték, hogy közvetlen fenyegetést jelent a számukra, egyikük azonnal lőtt.

Az agyonlőtt férfi családja szerint a rendőrök nem úgy adták elő az esetet, ahogyan valójában történt, mert

a férfinél nem fegyver, hanem könyv volt,

és éppen az iskolából hazatérő fiát várta.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, kedden este azonban Charlotte utcáit tüntetők lepték el, és utakat zártak el.
A kiérkező rendőröket körbevették, többet közülük megsebesítettek. A gázmaszkos rendőrök könnygázgránátokat vetettek be.

A rendőrség nyilvánosságra hozta: nemcsak az áldozat, hanem az őt agyonlövő rendőr is afroamerikai. A rendőrt a vizsgálat idejére felfüggesztették.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro