Már hónapokkal ezelőtt járnia kellett volna. Csak nem jutott.
Csütörtöktől újra közlekedik a Székely gőzös. Ezt a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal közölte honlapján. Ugyanitt megtekinthető a vonatjárat menetrendje is. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere megjegyzi, a Segesvár és Székelyudvarhely között közlekedő vonatjárat újraindítása érdekében számos lépést megtettek, holott ez nem egészen a város önkormányzatának feladata lett volna, hiszen ez első sorban a megyei tanács hatáskörébe tartozik.
Az ígéretek szerint a járatnak legkésőbb júliusban kellett volna újra indulnia. Mint ismeretes, a Regiotrans Kft. szállítási engedélyének felfüggesztése után a magán vasúttársaság által üzemeltetett járatok egy részét az állami vasúttársaság személyszállító részlege vette át, nem így azonban az Udvarhely–Héjjasfalva-szakaszon, ahol azóta sem közlekednek a vonatok.
A térségben Székelyudvarhely mellett Székelykeresztúron, illetve Bögözön, Felsőboldogfalván, Galambfalván és Újszékelyen vannak vonatállomások, a becslések szerint naponta 600–700 személy ingázott a vonalon.
A „székely gőzös” újraindításának ügye azonban megrekedt: a Regiotrans Kft. nem partner a Hargita megyei önkormányzat által több ízben is kezdeményezett egyeztetésekben, a CFR személyszállító részlegének vezetősége pedig június elejére ígérte a járatok újraindítását.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.