// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Ismét bankvásárlásra készül az OTP Romániában

// HIRDETÉS

A bank szeretné elérni az 5 százalékos részesedést a román bankszektorban.

Az idén újabb bankakvizícióra készül Romániában az OTP, miután korábban a portugál Millennium Bankot vásárolta meg – nyilatkozta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója. Elmondta: az OTP Bank stratégiai célkitűzései továbbra is változatlanok az akvizíciókat illetően: megvizsgálja a lehetőségeket és elsősorban azon országok állnak a fókuszban, ahol a bank jelen van, azonban piaci mérete nem éri el az optimális szintet.

Az OTP Bank Románia vezérigazgatója az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: több mint 1 százalékos piaci részesedésű helyi bankot szeretnének megvenni, mert az OTP Romániában 2-3 éven belül el akarja érni az 5 százalékos részesedést, ezt pedig nagyon nehéz teljesíteni pusztán organikus növekedéssel. A vezérigazgató nem nyilatkozott arról, hogy melyik bankról lenne szó.

Diósi László becslése szerint a következő öt-hat évben a jelenlegi 37 romániai bank közül néhány el fog tűnni vagy azért, mert felvásárolják őket, vagy be fognak zárni. Úgy vélte, a bankszektor nagyon stabil, az ágazat pénzügyi helyzete is jó, ezért nem tartja kizártnak új piaci szereplők megjelenését sem felvásárlások révén.

Az OTP romániai leánybankja 2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a román piacon, ügyfeleinek száma meghaladja a 426 ezret, mintegy 1300 alkalmazottat foglalkoztat.

Az OTP Bank Románia 2014-ben vásárolta meg a Millennium Bankot a portugál Banco Comercial Portugues-től 39 millió euróért. A portugál bank romániai leányvállalatának 0,8 százalékos piaci részesedése volt a vételkor.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.