// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Iohannis: nem is akartunk NATO-flottát a Fekete-tengeren

// HIRDETÉS

A bolgár hátraarc után nyugtatni próbálja a kedélyeket a lukra futott román államfő.

Senki sem akar NATO-flottát létrehozni a Fekete-tengeren, Románia azt javasolta, hogy a török, bolgár és román haditengerészet közösen gyakorlatozzon a NATO égisze alatt - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő csütörtökön.

Iohannis arra reagált, hogy Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök az ország államfőjével, Roszen Plevnelievvel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön azt mondta: Bulgária nem fog semmi olyan fekete-tengeri NATO-flottához csatlakozni, amelynek az orosz fegyveres erők elrettentése lenne a célja.

Az elnök előző nap hivatalos látogatáson Szófiában tárgyalt a bolgár vezetőkkel, egyebek mellett Románia úgynevezett „Fekete-tengeri kezdeményezéséről", amelyet a közelgő NATO-csúcs elé akar terjeszteni. A hírtelevíziók beszámolói szerint a két államfő szerdai közös sajtóértekezletén még Plevnielev is nyíltan támogatta a román kezdeményezést, csütörtökre azonban a bolgár álláspontban „180 fokos fordulat" következett be, amit Bukarestben az orosz tiltakozásnak tulajdonítanak.

A román média szerint Andrej Kelin, a moszkvai külügyminisztérium egyik tisztségviselője szerda este úgy nyilatkozott: a Fekete-tenger nem a NATO-é, és ha állandó haditengerészeti erőt akar oda telepíteni, az destabilizálja a térséget. „Nem hiszem, hogy egy ilyen döntés javítana a NATO és Oroszország viszonyán" - mondta a moszkvai külügyi tisztségviselő.

„Senki sem akar flottát létrehozni, ez butaság" - bizonygatta Iohannis, aki szerint azonban a három Fekete-tengeri ország, Románia, Bulgária és Törökország haditengerészetének közös gyakorlatait és erősítendő együttműködését a NATO ernyője alatt kell megszervezni, hiszen egymás szövetségesei a NATO-ban.

Az Észak-Atlanti szövetség júliusi csúcstalálkozója közeledtével Románia következetesen hangoztatja, hogy a NATO-nak erősítenie kell önvédelmi képességét a keleti szárnyon, beleértve egy többnemzetiségű tengerészeti erő megszervezését a Fekete-tengeren.

Erről a román védelmi miniszter korábban azt mondta: nem flottáról, hanem egyfajta „megerősített együttműködésről" van szó, amelynek gyakorlataihoz esetenként olyan NATO-partnerországok hadihajói is csatlakozhatnak, mint Ukrajna vagy Grúzia.

A Krím-félsziget orosz annektálása óta amerikai, brit és francia hadihajók egymást váltva rendszeresen érkeznek NATO-hadgyakorlatokra a román és bolgár vizekre. A nyugati országok hadihajói azért nem állomásozhatnak hosszabb ideig a térségben, mert a Boszporuszról szóló 1936-os montreaux-i egyezmény szerint a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói legfeljebb 21 napig maradhatnak a Fekete-tengeren.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro