// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Iohannis nem érti, mi az a nyelvi kisebbség

// HIRDETÉS

Na jó, nem csak ő, hanem konkrétan az államfői hivatal, amely visszaküldte a parlamentnek a kisebbségi oktatási intézmények alapítását szabályozó oktatási törvényt.

Nem sima az oktatási törvény azon módosításának útja, amely általában véve a kisebbségi oktatási intézmények alapításának körülményeit rögzíti, konkrétan pedig lehetővé tenné a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítását.

Az RMDSZ által szorgalmazott módosításokat ugyan idén a képviselőház és a szenátus kormánypárti többsége is megszavazta, így az az államfőhöz került kihirdetésre, most azonban éppen az államfői hivatal kezdett akadékoskodni, és visszaküldte megfontolásra a jogszabályt a törvényhozásnak.

Az elnöki hivatal szerint ugyanis a 2011/1-es, tanügyi törvény módosítása hiányos és zavaros részeket tartalmaz.

Az államfő emlékeztet: a kifogásolt jogszabály az oktatási intézmények alapítását, átszervezését és megszüntetését szabályozó előírásokat módosítja, valamint az oktatás helyzetét elemző jelentések készítésének és bemutatásának módjait.

Az elnöki indoklás szerint a 2011/1-es, tanügyi törvény 61-es bekezdésének új változatában a jogalkotó új fogalmat használ: a nyelvi kisebbség fogalmát. A szöveg elemzésekor azonban kiderül, hogy

a jogszabály a nemzeti kisebbségekről beszél, a nyelvi kisebbség fogalmát pedig nem határozza meg.

Az államfő tehát kéri, hogy a törvényhozó testület az újbóli megfontolás során pontosan határozza meg a nyelvi kisebbség fogalmát.

Iohannis szerint a nemzeti vagy nyelvi kisebbségek anyanyelvén történő oktatási intézmények létrehozásának, újjászervezésének és felszámolásának folyamatát szabályozó rész a kifogásolt jogszabályban ellentmond a törvény egy másik cikkelyének, mely szerint az oktatási minisztérium, az annak alárendelt osztályok és – nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatás esetén – a Kisebbségi Főosztály javasolja a tanintézmények átszervezését a közoktatás minőségét szavatoló ügynökségnek (ARACIP).

Az államfő kifejti,

tisztázásra szorulnak bizonyos fogalmak, valamint az oktatási intézmények alapításának, átszervezésének és felszámolásának metodológiájára vonatkozó részek,

mert jelen formájában a jogszabály zavart kelthet azok körében, akik a törvény végrehajtásáért felelnek, ez pedig az oktatás minőségét rontaná.

A módosítások értelmében a helyi és megyei hatóságok, az oktatási minisztérium, az elismert felekezetek és a parlament is létrehozhat a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolákat.
Azt is leszögezi, hogy ezután csak akkor lehet megszüntetni vagy átszervezni a kisebbségek nyelvén működő osztályokat, ha ezt jóváhagyta az adott kisebbséget a parlamentben képviselő szervezet vagy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával együttműködő kisebbségi tanács.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat
Krónika

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat

Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro