// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Iohannis megmagyarázta, miért ült rá a szoborra

// HIRDETÉS

A román csúcspolitikum egyre jobban emlékeztet Hacsekre. És Sajóra. Vagy mindkettőre.

Amint arról beszámoltunk, múlt pénteken Klaus Iohannis elnök Târgu Jiuban (Zsilvásárhely) járt, és a polgármester meghívására ellátogatott a központi parkba, ahol komótosan helyet foglalt Constantin Brâncuși A hallgatás asztala című híres köztéri szobrának egyik elemére, egy székre. Tette ezt annak ellenére, hogy a közelben ott volt az alkotáshoz való hozzáérést tiltó tábla. Sőt, az elnök még fotózkodott is egy jót. 

Az eset villámgyorsan botránnyá dagadt. Ám Románia elnökét mintha megihlette volna A hallgatás asztalánál való üldögélés: hallgatásba burkolózott, ahányszor csak nekiszegezték a kérdést az esettel kapcsolatban. Aztán a szerdai napon végre megszólalt Klaus Iohannis. És ezt mondta: „A polgármester társaságában voltam, aki nagyon is egyetértett a dologgal, nem látott benne semmi problémát. Ennek az egész történetnek kampányszaga van. (…) Ha Brâncuși nem akarta volna, hogy az emberek leüljenek azokra a székekre, valószínűleg nem egy nyilvános parkban helyezi el az alkotást, hanem egy múzeumban.”

Megfontolt válasz, kétségtelen. A kérdés azonban továbbra is az, hogy mi a tiltótábla értelme, ha egyszer bárki leülhet a szoborra? Vagy a leülés csak államelnökök esetében bocsánatos bűn?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap