… szépen megdrágult az alapvető ennivalókat tartalmazó bevásárlókosár egy év alatt… és kilenc éve eltűnt egy fiatalember Maros megyében, most ráakadtak picit arrébb.
A román fejedelemségek egyesülésének ünnepnapja nem olyan alkalom, amelyet egy románn politikus kihagyhat. Jól tudja ezt Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök is, noha az utóbbi időben úgy tűnt, mintha mackóként hibernálna valami összkomfortos barlangban.
Na de szerdán ő is előbújt (az összes többi politikussal együtt) és mondott egy szép beszédet. Nem volt benne semmi különös, pont olyanra sikeredett, mint az ilyen alkalmakra előkészített beszédek oroszlánrésze.
Viszont volt benne egy érdekes metafora (vagy időugrás, ha tetszik). Erről van szó:
Világos, nem? (Azon túl, hogy elkezdődött a választási kampány!) A kis egyesülés politikusai odaadóan szolgálták az alakulófélben levő nemzetet, ehhez kétség nem fér. Az idei választások alkalmával befutó politikusok pedig ugyanezt fogják tenni a holnap Romániája érdekében.
Már csak egy kérésünk lenne: ugyan mutasson már Ionopot mester egyetlen darab kortárs román politikust, aki igazán államférfiként tud(na) viselkedni.
Persze, ezt mi, hétköznapi halandó polgárok amúgy is tudtuk. Hiszen átlag hetente eljárunk mindenféle boltokba, hogy beszerezzük a napi betevőt. És láttuk, látjuk, hogy nő a kosár tartalmának ára, ahogy az idő telik.
Na de ettől függetlenül igen kellemetlen érzés, amikor beleszaladunk a statisztikák kegyetlenül kemény számaiba. Itt van egy friss elemzés eredménysora, melynek során a szakértők azt vizsgálták, mennyivel nőtt az alapélelmiszerek ára a tavalyi év elejéhez képest. Összesen nyolc élelmiszertípus esetében hasonlították össze az árakat: kenyér, tej, tojás, rizs, sajt, hús, gyümölcs és zöldség. Igen, kábé ezekből tevődik össze a napi betevő.
Na és akkor a számok: a „túlélőkosárnak” nevezett minimális élelmiszer-mennyiség összesített havi ára idén januárban 503 lej. Ami a nettó minimálbér (2000 lej) 24%-a. Vagyis szinte-szinte egynegyede.
Na mármost, ha megnézzük a tavalyi év elejét, azt látjuk, hogy a „túlélőkosár” múlt januári ára az akkori minimálbér 22,5%-a volt. Ja, hát akkor mi a baj? Alig drágultak valamit az élelmiszerek, hát nem? Nos, nem. Ugyanis miközben az alapélelmiszerek ára 17,8%-kal nőtt, a minimálbér csak 9,5%-kal. Szóval, az élelmiszerárak kétszer akkorára nőttek, mint a minimálbér. Ez van. És akkor ennek tudatában lehet menni szavazni a szuperválasztási évben.
Mi történt? Egy fiatalember álldogált az Argeș megyei Câmpulung kies városának egyik utcáján. Igaz, éjszaka. Na de mit ad Isten, arra sétált egy csendőrjárőr is. És nyilván nem a fiatalember igazoltatta a csendőröket, hanem fordítva. Mert azért feltűnt a derék közegeknek, hogy az illető csak úgy áll az éjjeli hidegben.
Az igazoltatás teljes sikerrel járt. És most jön a meredek: kiderült, hogy a fiatalembert eltűnt személyként szerepel a nyilvántartásban. Méghozzá 2015-től kezdve!
Feltehetően a csendőröknek is leesett az álluk. A profizmusukat mindenesetre megőrizték: bekísérték az eltűnt és megtalált fiatalembert a városi kórházba, ugyan nézzen már rá egy orvos. Aztán az is kiderült, hogy a fiatalember 16 évesen került el (távozott?) otthonról, egész pontosan a Maros megyei Dicsőszentmártonban levő szülői házból. Az is kiderült, hogy nincs pénze a hazautazásra. Ezért másnap, vagyis szerdán reggel három szabadnapos csendőr szépen hazavitte a megkerültet. A hírek szerint odahaza az anyukája fogadta, feltehetően örömmel.
Na és akkor: bürökratikus szinten nem nagy ügy ez. Egy ember eltűnik, aztán megkerül. Egy dossziét feltesznek a polcra. Viszont megdöbbentő dolgokról árulkodik, ami a hazai közállapotokat illeti, a személyi nyilvántartástól egészen az emberek közti kapcsolatokig. Ha egy ember még kiskorúként így elkallódhat, majd kilenc évig csellenghet az országban anélkül, hogy bárkinek feltűnne… ez azért mélyen megrázó. És vészcsengő-csöngető.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.