Pedig a felelős román válságkormány egyenesen Kínából hozatta a gépeket, egymillió dollárért.
Fogózzanak meg, drága Olvasók, nagyon abszurd történet következik a román valóságból. Tehát, beütött ez a pandémia. És eléggé gajra vágta a világot. Romániát történetesen úgy érte, ami a védekezésre való felkészültséget illeti, mint a tél. Váratlanul.
A járvánnyal küszködő orvosi személyzet segítségért kiáltott: többek között arra is panaszkodott, hogy nincsenek védőmaszkok. Nem baj, mondta a felelős román válságkormány, van nekünk egy állami fegyvergyárunk (a Dragomirești-ben található Romarm), na, ott majd szépen berendezünk egy maszkgyártó üzemet. Amely napi 400 000 maszkot fog gyártani. Figyelem, ez április végén történt. Vagyis másfél hónappal a szükségállapot bejelentése után. Oké, az illetékesek állami szervek egymillió dollárért vettek egy gyártósort Kínából. A gépeket egy ukrán katonai repülő szállította a helyszínre, az importot egy olasz cég intézte, amely viszont nem vállalta az összeszerelést és beüzemelést. Így esett, hogy a 60 dolgozó, akinek napi 400 000 maszkot kellett volna gyártania, ott állt a tök ismeretlen gépek előtt.
Ilyenkor mit csinál a találékony szaki? Összeszerel, oszt gyárt. Csakhogy valami baki történhetett, ugyanis a gyártósor meghibásodott. Méghozzá – a sors iróniája – pont azon a napon (április 29., a hírek szerint) amikor a felelős járványkormány miniszterelnöke, a jó Ludovic Orban odalátogatott.
Azóta eltelt egy hónap, lejárt a szükségállapot, lassan a vészhelyzet alagútjának vége is látszik, javul a járványhelyzet, mindjárt megnyílnak a teraszok. És a maszkgyár? Az, kérem tisztelettel, áll, mint a cövek. Vagyis nem gyárt maszkokat. Mert azóta sem tudták megjavítani a hibát! Erről hivatalos jelentés is van.
És mi van most? Semmi. Nincs napi 400 000 maszk. Nincs működő gyártósor. Nincs hibás. Így történt, mondják az érintettek. Ja, és nincs egymillió dollár. Amit ezek szerint a felelős román válságkormány kidobott az ablakon.
Jó, de mégis mi van? Felelős nyilatkozat, az van. Újságírói kérdésre a jó Ludovic Orban azt mondta, felszólította a gazdasági miniszter urat, ugyan nézzen már rá, mi a helyzet a maszkgyárban. És mindenkit megnyugtatott: meg van győződve, hogy a miniszter úr minden szükséges lépést megtesz majd annak érdekében, hogy újrainduljon a termelés és az egész ország élvezze majd az őseredeti román maszkok jótékony hatását.
Erre mi már csak egyvalamit kérdezhetünk, a fenti abszurd sztori ismeretében: Újraindul, Orban úr? ÚJRA???
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.