// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Ilyen is van: egy bírónő betiltotta a maszkviselést a tárgyalóteremben

// HIRDETÉS

A Neamţ megyei ítész szembe megy mindennel és mindenkivel.

Ha valaki azt hinné, hogy az összeesküvés-elméletek terjesztése csupán a műveletlenség következménye, és a diploma esetleg megvéd attól, hogy komolyan vehessük a műfajt, akkor ismerkedjen meg a Carmen Elena Chirilă nevű hölggyel, aki a Neamţ megyei törvényszék bírája.

És ebbéli minőségében egyszerűen betiltotta a maszkviselést a tárgyalóteremben az általa vezetett tárgyalásokon.

Mint ismert, a hatályos rendelkezések a koronavírus-járvány terjedése megakadályozásának hatékony eszközeként tekintenek a szájmaszkra.

Nem így Chirilă bírónő, aki szerint a tárgyalás közbeni maszkviselés korlátozza az igazságszolgáltatáshoz való jogot, és szájkosárra emlékeztet.

Ha pedig a peres felek közül valaki mégis ragaszkodna a maszkviseléshez, jogában áll a tárgyalás elnapolását kérni.

Mindezt olyan körülmények között, hogy a romániai bíróságokra egységesen vonatkozó határozat van érvényben, amely értelmében a járvány terjedésének megelőzése érdekében a bírósági tárgyalótermekben mind a peres feleknek, mind a közönség tagjainak maszkot kell viselniük. A rendelkezés betartását az ülésvezető bíró felügyeli, aki ki is küldheti a teremből azt, aki megtagadja a védőeszköz viselését.

Már kivéve, ha az illető Chirilă, aki ezzel szögesen ellentétes rendelkezést hozott.

Mint mondta, azért, mert a maszk akadályozza a peres felek azonosítását.

A bírónő szerint a maszk a bíróság és a peres felek közötti kommunikációt is gátolja, egyben sérti az emberi méltóságot, növeli a szájüregi fertőzés veszélyét és csökkenti a tüdő kapacitását.

A bírónő és férje is stabil összeesküvéselmélet-hívő, közösségi oldalán számos ilyen jellegű tartalmat oszt meg.

https://www.facebook.com/carmen.paduraru.790/posts/3421776187869467

Amúgy arról is ismert, hogy két ízben is jelentkezett a Békás városában működő bíróság élére, de a pszichológiai teszten mindkét alkalommal arra a következtetésre jutottak, hogy nem ajánlják a tisztségbe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro