Fel kell hagyni a migránsokat bátorító kijelentésekkel is – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter Athénban.
Európa mindaddig védtelen lesz a bevándorlókkal szemben, ameddig Görögország déli határát nem tudja megvédeni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek, miután tárgyalt Nikosz Kociasz görög külügyminiszterrel Athénban. Szijjártó Péter hangsúlyozta: jelenleg Görögország külső határa átjáró ház, ami egész Európát védtelenné teszi. Ez komoly biztonsági kihívást jelent az uniónak és Magyarországnak, hiszen jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy
Kifejtette: egyetértettek abban, hogy a migrációs válság olyan összetett kihívás elé állítja Európát, amely összetett megoldást igényel. Ez azt jelenti, hogy mindenekelőtt a kiváltó okokat kell kezelni, azaz békét kell teremteni Szíriában, stabil politikai viszonyokat kell elérni Líbiában. Szijjártó Péter és Nikosz Kociasz egyetértett abban is, hogy az EU-nak segítenie kell Jordánia, Libanon, Törökország és az iraki Kurdisztán területén található menekülttáborokat. Szijjártó Péter hozzátette, hogy le kell állítani a nyugati politikusok olyan nyilatkozatait, amelyeket a bevándorolni vágyók meghívásként értelmezhetnek.
ugyanakkor Görögország nem kíván közös, nemzetközi erőket befogadni saját területére. A visegrádi országok (V4) megmutatták, hogy a határok védelmében nemzetközi erőkkel is lehetséges összefogás a nemzeti szuverenitás megtartása mellett.
A két külügyminiszter megegyezett, hogy jövő héten újra találkoznak Luxemburgban az ázsiai és európai külügyminiszterek tanácskozásán, és a most megtárgyalt menekültügyi kérdések mellett folytatják az energiakérdésről megkezdett megbeszélésüket. Szijjártó Péter elmondta, hogy a Közép-Európa energiaellátása nem biztosított, mivel a Déli Áramlat vezetéktervét az unió és az Egyesült Államok lemondta, és megegyeztek az Északi Áramlat bővítéséről. Ha Oroszország úgy dönt, hogy elvágja az Ukrajnán keresztül vezető gázellátást, akkor Magyarországnak új szállítási útvonalak után kell néznie.
Fotó: Reuters
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.