A romániai posztkommunizmus első számú arca nem tudta megállni, hogy ne szólaljon meg.
Romániában 1989 decemberében forradalom zajlott, bármit is mondanak azok, akiknek ez nem tetszik – szögezte le Ion Iliescu volt elnök pénteken egy blogbejegyzésben.
„Ma, 2017. december 22-én van a huszonnyolcadik évfordulója a román forradalom kezdetét jelentő népfelkelés győzelmének. 1989 decemberében forradalom zajlott Romániában, függetlenül attól, minek mondják azok, akiknek a nemzeti méltóság e megnyilvánulása nem tetszik. A politikai rendszer radikálisan megváltozott, drámaian megváltoztak az állami intézmények, és a totalitáriusról áttértünk a demokratikus rendszerre. Új intézmények, új polgári szabadságjogok jelentek meg, Románia nyitott a világ felé” - írta Iliescu.
A volt államfő szerint a nélkülözés, a léthatáron való tengődésből fakadó megalázottság miatt tört ki a népfelkelés. Iliescu Temesvárt nevezi meg az első helyszínként, ahol a népfelkelés „felszínre tört”, miután Jászvásáron a Szekuritáté levert egy hasonló próbálkozást.
A jelenleg kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöki tisztségét betöltő veterán politikus szerint a demokrácia azok áldozatára épült, akik életüket adták az új Románia alapjainak lerakásáért.
„Ez olyan áldozat, amely előtt egyszerre adózunk tisztelettel és sajnáljuk, mivel senkinek sem kellene feláldoznia magát ideáljaiért és azért, amiben hisze” - fogalmazott.
Úgy vélekedett, azért, hogy áldozatuk az új generációk számára is jelentéssel bírjon, meg kell tanulnunk, hogy a szabadságjogok mellett az állampolgári minőségünkből fakadó felelősséget is fölvállaljuk.
„A román forradalom öröksége pozitív, és mindenkinek meg kell védenie, aki hisz a szabadságban és a demokráciában. Meghajlok azok emléke előtt, akik a romániai totalitarizmusok éveiben a szabadságért küzdöttek, azok előtt, akik 1989 decemberében lehetővé tették a változást, amely az európai nemzetek családjába juttatta Romániát” - fogalmaz Iliescu.
Aki nem véletlenül érezte szükségét, hogy megnyilvánuljon, hiszen a katonai ügyészség a hét elején közölte: egyértelmű bizonyítékokat talált arra nézvést, hogy 1989-ben, Ceauşescuék elmenekülését követően egyáltalán nem volt hatalmi űr, hanem egy már felkészülten várakozó politikai és katonai klikk azonnal átvette a hatalmat, és hatalma legitimálása érdekében a közszolgálati médiumokat is felhasználva, illetve a hadsereg egységeinek ellentmondásos parancsokat adva polgárháborús pszichózist gerjesztett, azt hazudva, hogy „terroristák” akarják vérbe fojtani a forradalmat.
Vagyis az akkor hatalomra került Iliescu-féle társaság az akkori események során megölt több mint ezer ember halála árán szilárdította meg uralmát.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.