A rendszerváltás negatív figuráinak indokolatlanul létrehozott pénznyelőjét a kormány szerette volna megszüntetni. Nem sikerült.
Frissítés
Eközben a képviselőház az alig három évvel ezelőtt létrehozott, a levantei kultúrával és civilizációval foglalkozó intézetet (Institutului de Studii Avansate pentru Cultura şi Civilizaţia Levantului) mentette meg a felszámolástól, melynek az alapítója és főmuftija egy bizonyos Emil Constantinescu, aki szintén exelnök. Ebben az esetben sem tudjuk, mi a jó éggel foglalkozik az amúgy szintén állami támogatásból élő szervezet, de arra biztos jó, hogy az államfő lefoglalja magát.
Az ország posztforradalmi korszakának talán leggyűlöltebb politikusa egy igazi túlélő: miután a kormány az elmúlt év végén sürgősségi kormányrendeletet bocsátott ki az Iliescu vezette Román Forradalom Intézetének felszámolásáról, a szenátus szerdán – döntéshozó kamaraként – elutasította a kezdeményezést.
Tömörebben: a felsőház megakadályozta ennek a pénznyelő akárminek a megszüntetését, amelyet ráadásul két olyan figura vezet – Ion Iliescu és Gelu Voican Voiculescu –, akiket a katonai ügyészség emberiesség elleni bűncselekményekkel vádol a forradalom perében.
A kormány tavaly decemberben azzal indokolta a Román Forradalom Intézetének a felszámolását, hogy a tevékenysége teljes mértékben irreleváns ahhoz képest, hogy az állami költségvetésből mekkora összegeket szív le.
Persze az eredeti elképzelés szerint önfenntartónak indult, de valahogy mégis másképp alakult a szervezet sorsa, amely vaskos kis havi juttatást biztosít a rendszerváltás negatív figuráinak.
A Román Forradalom Intézete tavaly decemberben került be a hírekbe, miután koncertsorozatot akart szervezni a forradalom áldozatainak az emlékére, ebből aztán akkora botrány lett, hogy végül lefújták az egészet.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.

Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.

További híreink: végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, a PSD pedig bejelentette, hogy visszacsinálná a koalíciót, amit ő maga vert szét…