// 2025. november 14., péntek // Alíz

Így verekszik az udvarhelyi alvilág

// HIRDETÉS

Biztonsági felvételen nézhető vissza, hogy ki ütött először: a főszerkesztő vagy a „sértett”?

Nyilvánosságra került a székelyudvarhelyi Mokka kávézó szombat éjszaja készült biztonsági felvétele, amelyen az látható, ahogy Szőke Lászlót, az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjét alaposan megruházza Szígyártó Szabolcs. 

A felvételt először közlő uh.ro azon spekulál, ki kezdte Erdély jelenleg leghíresebb verekedését, amelyben Szőke többször elsütötte önvédelmi, gumilövedékes pisztolyát, melynek következtében két személy kórházi ápolásra szorult. 

Miközben Szőke László az eset óta többször azt nyilatkozta, hogy ő nem verekszik még önvédelemből sem, és Szígyártó kezdte őt ütlegelni, az első felvételen az látszik, hogy ő ütött először, miután kivert egy poharat Szígyártó kezéből. Agresszíven viszont Szígyártó lépett fel először, aki leöntötte a lokálba érkező Szőkét, akivel épp akkor Boldizsár (becenevén Cinciri) Béla készített szelfit.

A második felvételen a második, fél órával később történt verés látható: Szígyártó már felöltözve, távozás előtt odamegy a pultnál ülő Szőkéhez, aki határozottan az ajtó felé mutat, mire Szígyártó nekiesik, és beveri az asztal alá. Szígyártó elindul kifele, közben zajlik a szóváltás, visszafordul, és megint ütni kezdi Szőkét, aki ismét beesik az asztal alá, onnan lő rá közvetlen közelről Szígyártóra (a felvételen 1:10-nél). A jelenetet, majd a sérüléseiket Boldizsár Béla folyamatosan fotózza a telefonjával.

Jelenleg nyomozás folyik Szőke és Szígyártó ellen is, utóbbi ellen ütlegelés és rendzavarás gyanújával, előbbi ellen a gyanú jogtalan fegyverhasználat nyilvános helyen.

A Mokka szórakozóhely működtetője a felvételeket korábban átadta már a rendőrségnek is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Újabb terepszemle a parajdi sóbányánál, ezúttal már fenyegető környezetben
Székelyhon

Újabb terepszemle a parajdi sóbányánál, ezúttal már fenyegető környezetben

Nem hisz abban, hogy megvalósul a Korond-patak végleges elterelése a parajdi sószorosnál, ám mindenképp szükség van egy lebetonozott mederre a kiépített csőrendszer mellett – állítja a kivitelező cég munkapontvezetője, Paul Bejan.

// még több főtér.ro