// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Így pusztul Erdély épített öröksége: beomlott egy Szeben megyei evangélikus templom mennyezete

// HIRDETÉS

A kár meglehetősen nagy.

Erdély épített örökségének újabb eleme szenvedett jelentőst kárt: beomlott a Szeben megyében található Alcina evangélikus templomának mennyezete.

A szomorú hírt a szász evangélikus egyház közölte. A beszámoló szerint a beomlott plafon tönkretette a padokat, a templomban kiállított céhes zászlókat és az orgonát is.

A karzat, az oltár környéke és az értékes freskók viszont nem szenvedtek kárt.

Személyi sérülés nem történt, mivel a templom a mennyezet repedései miatt már régebb óta zárva van a látogatók előtt.

Az alcinai erődtemplom műemlék épület. Az 1200-as években épült, az akkor uralkodó korstílus, a román jegyeit magán viselvén, de az idők során gótikus stílusban átalakították csarnoktemplommá. Új harangtoronnyal a 19. században bővítették.

A Szeben megyei látnivalókat bemutató portál szerint az újonnan letelepedett szászok szokásokhoz híven házaik mellett román stílusú templomot emeltek a legmagasabb dombon. Ezt azonban az 1493-as török hadjárat teljesen lerombolta. Az újabb fenyegetések arra késztették a lakosságot, hogy új, erődített templomot építsen.

1509-ben alakították át csarnoktemplommá. A félkör alakú szentélyt elbontották, helyette felépült keskeny csúcsíves ablakokkal a nyolcszög három oldalával záródó szentély. A főhajó mennyezete a 15. században keresztboltozattal készült el. A déli oldalhajó nyugati oldalán egy Krisztust ábrázoló zárókő látható az eredeti boltozatból. A másik két zárókő (Agnus Dei és Krisztus-fej) a Bruckenthal Múzeumba került.

A magasított oldalhajók is keresztboltozatot kaptak. Az újjáépült boltozat miatt a félköríves ablakok a padlástérbe kerültek. A 15. század vége táján épültek ki a várfalak a templom körül. A templomot egy ovális kerítőfallal vették körbe, ami kelet-nyugati irányban 75 méter, észak-déli irányban 62 méter. Keleten a kerítőfal kétszeres.

A gyilokjárók alatt magtárakként használt kamrákat rendeztek be.

Mind a négy égtáj felé egy-egy tornyot emeltek. A keleti tornyot később kaputoronnyá építették ki. 1853-ban a régi harangtornyot lebontották, majd 1856-1858 között megépült a mai harangtorony. A templom és a tornyok javításáról 1858-ból maradt fenn írásos feljegyzés. 1859-ben emelték a ma látható sekrestyét a főoltártér déli oldalán. Ebből az építési fázisból származhat a főoltár lapos mennyezete is.

A templom belsejében különlegesen értékes elemek találhatók: egy 1404-ben készített keresztelőmedence, egy reformáció előtti harang és egy 18. századi orgona.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro